Kéthelyi Levente és az ORFF is nyert a MOL tehetségkutató programján

facebook megosztás

Kéthelyi Levente és az ORFF is nyert a MOL tehetségkutató programján.  A fiatal kürtös 200 ezer forintos támogatásban részesült, míg a 25. születésnapját tavaly ünneplő ütőegyüttes 500 ezer forintot kapott. Az elnyert összeget eszközfejlesztésre és hangszertartozékokra fordíthatják a győztesek.

Több regionális és országos versenyen is szép eredményt ért el a közelmúltban Kéthelyi Levente, akit édesapja, Kéthelyi Kornél készít fel. Ezek a sikerek és az eredményes közös munka is fontos szerepet játszott abban, hogy a fiatal tehetség fejlődését anyagilag is támogatja a multinacionális vállalat.

– Én olyan drágább tartozékokra kértem támogatást, amivel az iskola nem rendelkezik. S szülőként is nehéz megvásárolni. Például drágább hangtompító, kértem fúvókát, hevedert, amivel könnyebb tartani a hangszert, s a sok kottát. Mindent részletesen le kellett adni, árajánlattal, és némi önerőt is fel kellett mutatni a pályázatban – mondta Kéthelyi Kornél, a FFZAMI rézfúvós tanára.

Tavaly óriási sikert aratott az ORFF jubileumi koncertje, külön kuriózum volt, hogy a három jelenlegi együttes mellett, hat régi formáció is fellépett a HSMK-ban. Az együttes további fejlődését is sokban segíti ez a mostani, nyertes pályázat.  

– Ez egy óriási megtiszteltetés számunkra, hogy pénzzel is támogatják a munkánkat. Mi ezt eszközfejlesztésre kaptuk, arra adtam be a pályázatot. S nagyon örülünk neki, mert a hangszereink amortizálódnak, a verőink eltörnek. S ezért is jó, hogy nyertünk, hiszen így ezeket fel tudjuk újítani – mesélte Fekete Melinda Zsófia, az ORFF Ütőegyüttes vezetője.

A nyertes pályázatok értékét még tovább növeli, hogy az ütőegyüttes már többször próbálkozott, de most először kapott anyagi támogatást a MOL tehetségtámogató programján.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.