Marad a látogatási tilalom a Teleki úti idősek otthonában

facebook megosztás

Marad a látogatási tilalom a Teleki úti idősek otthonában az ünnepi időszakban. Müller Cecília és Kásler Miklós már december 8-án aláírta „A szakosított szociális intézményekben élők kapcsolattartására vonatkozó javaslatok” címet viselő ajánláscsomagot, azonban erről nyilvános tájékoztatást azóta sem adtak.

Az intézményvezetőknek kiküldött ajánláscsomagban különböző kapcsolattartási javaslatok szerepelnek a járványügyi készültség idejére. Egyebek mellet a javaslat azt is taglalja, hogy a szigorú korlátozások mellett miként fogadhatnak látogatót a szociális intézményekben. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a nagykanizsai idősek otthona emeletére november 15-én bejutott a koronavírus-fertőzés, így a látogatás engedélyezése egyelőre megoldhatatlan feladat lenne.

Azt is elmondanám, hogy november 15-én Zala megyében átlagosan napi 100 új fertőzött volt, jelenleg pedig 139-nél tartunk. Tehát korántsem csökkent a napi új fertőzöttek esetszáma. Így a szociális intézményekben is a visszafertőződés esélye továbbra is magas – mondta Schauta Marcell, a Nagykanizsa-Zalakomár-Surd Szociális Társulás elnöke.

Az elmúlt hetek országos célzott, csoportos tesztelései során a NESZI szakellátásban dolgozó munkatársait tesztelték és egy dolgozó eredménye lett pozitív. Azonban az alapellátásban tevékenykedők tesztelésére még mindig nem került sor.

– A kormányzati oldalon szerepel egy olyan mondat, miszerint a szociális és egészségügyi intézmények továbbra is igényelhetnek gyorsteszteket. Megkértem az intézmény megbízott vezetőjét, hogy érdeklődjön ezzel kapcsolatban, de azt a választ kaptuk, hogy ők nem tudnak ilyen intézkedésről és jelenleg nem állnak rendelkezésre gyorstesztek – nyilatkozta Schauta Marcell.

A kanizsai idősotthonban a járvány leküzdése jelenleg is tart. Amennyiben lehetőség lesz rá, a bentlakókat is tesztelni fogják koronavírus-fertőzésre – tette hozzá a társulás elnöke.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.