Otthon is elvégezhető gyakorlatsorokat mutatnak be a B106 edzői

facebook megosztás

A pandémia első hullámához hasonlóan, most sem hagyják magukra a mozogni vágyókat a B106 edzői. A trénerek a közösségi oldalon megosztott videókkal tartják a kapcsolatot az edzettjeikkel, akiknek olyan gyakorlatsorokat mutatnak be, amelyek otthon is kivitelezhetők.

A jókedv és a kellő motiváció fenntartására is nagy hangsúlyt fektet a kiskanizsai szabadidőközpont két edzője, Molnár Zsófia és Molnár Mercédesz. Sokaknak nehézséget jelent a megszokott edzőtársak nélkül sportolni, de a szakértők szerint fontos lenne, hogy minél kevesebben hagyják abba a mozgást, hiszen arra a jelenlegi időszakban is nagy szüksége van a szervezetünknek.

– Próbálunk egy kis támaszt adni, hogy ezek az edzések működjenek otthon is. Nagyon nehéz lehet ez így, mert akárhogy is nézzük, amikor itt vagyunk együtt, akkor más a helyzet. Látod, hogy a melletted levő csinálja, akkor te sem hagyod abba, de ha otthon, ott a kanapé melletted, akkor már egy kicsit nehéz a helyzet. Nekünk ezért is jó, hogy ketten csináljuk. S ezzel is tudunk nekik is egy kicsit könnyíteni – mondta Molnár Mercédesz, a B106 Sport- és Szabadidőközpont személyi edzője.

Ahogy a jól ismert magyar mondás tartja, a világon minden lehet sörnyitó. De hasonló kreativitással az egészségünket is szolgálhatjuk, hiszen egy otthoni szék vagy éppen egy konyharuha is hasznos eszköz lehet az edzés során. 

Olyan gyakorlatsorokat igyekszünk összeállítani, amit otthon is, akár eszköz nélkül lehet végezni. Ezek elsősorban sajáttestsúlyos-gyakorlatok. Előfordul az is, hogy egy-egy egyszerűbb eszközt is használunk, akár egy széket, amit most láthattak is a nézők. S esetleg kisebb súlyzókat is használunk, hiszen sokaknak van már otthon kisebb kézi súlyzója – mesélte Molnár Zsófia, a B106 Sport- és Szabadidőközpont személyi edzője.

A Molnár testvérek csütörtöki edzéséből a Kanizsa TV nézői is láthatnak ma egy ötperces összeállítást Kommentár Nélkül című műsorunkban.

M-B.Gy.

(Borítókép és fotók: Horváth Zoltán)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.