Sokat változtak a karácsonyi szokások

facebook megosztás

A karácsonyi szokások az elmúlt fél évszázadban sokat változtak. A régebbi hagyományok, mint például az ünneplés módja, az ajándékozás szokása és a karácsonyi énekek is mind átalakultak.

A betlehemezés szokása az egész országban ismert, azonban ma már kevésbé élő népszokás, egyre inkább kezd elmaradni. Változás történt az ünnepi menüben is. Ma például sokféle étel kerül az asztalra, miközben nagyobb figyelmet fordítunk a dekorációra, és a lakás, a ház feldíszítése is egyre fontosabb része az ünnepnek. Nem ritka, hogy több családból álló baráti társaságok egy hotelben töltik az ünnepet, és az sem szokatlan, hogy nem csak karácsony idején maradnak, hanem egészen újévig. A karácsonyfa díszítése is több hangsúlyt kap, de a korábbihoz képest már kevesebb édességgel díszítik, ráadásul időben is tovább ékesíti a lakásokat.

– Tulajdonképpen örökké változó szokástrendről beszélünk, de azt kell mondjam, hogy a nagy ugrás a változások terén a média hatására formálódott, hiszen a TV megjelenése - később a filmek- idején a nyugat-európai, észak-amerikai, angolszász Mikulás kultusz, ami egy ötvözet, tulajdonképpen kereskedelmi célból is rányomta a bélyegét a magyar ünnepkörre, Szent Miklósra és aztán a karácsonyi ünnepkörre is. Utána azt lehet mondani, hogy a hangulata más, mert a magyar, közép-európai karácsony mindig egy bensőséges, jellemzően egy csendes karácsony – mondta Kardos Ferenc néprajzkutató.

G.D.

(Borítókép és fotó: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.