Úton vannak a fenyőfák

facebook megosztás

Folyamatos a vágás, a kötözés és a szállítás a fenyőfatermesztéssel foglalkozó dél-zalai településeken. Idén - a járványügyi helyzet miatt - több termelő sokkal óvatosabban kezeli az értékesítést, de még így is vannak, akik nem adják el a kereskedőknek a fenyőt, hanem inkább saját maguk árulnak majd a nagyvárosokban.

Surdon, Nemespátrón, Beleznán és Liszóban is az ültetvényeken dolgoznak az emberek a napokban. Mint ahogy Novák Csaba őstermelő, Liszó polgármestere fogalmazott: idén mindenki egy kicsit kivárt, és megfontolta azt, hova menjen árulni, és oda mennyi fát vigyen.

– Mindenki, aki eddig el szokott menni a fenyőpiacra, illetve fenyőfatermesztéssel is foglalkozik kiegészítő jövedelemként, annak fontos, hogy az idei év se maradjon ki. Több tényező miatt. Az egyik, hogy anyagi bevétel a családnak, a másik, hogy a piacon a helye megmaradhasson, a harmadik, hogy a megszokott vevőkör - mert vannak törzsvásárlók mindenkinél - azok vissza tudjanak menni. Ha elégedettek a fával, visszajárnak – nyilatkozta Novák Csaba őstermelő.

Zalából idén is nordmann, luc- és ezüstfenyő kerül túlnyomórészt a piacokra.

– Elindultak már a szállítmányok. Akik messzebbről jöttek kereskedők, az Alföldről vagy Budapestről, nekik már ki lettek vágva a fenyők, elvitték a településekről. Az őstermelők, akik saját maguk indulnak a fenyőikkel, ők most a napokban, és még a jövő héten is vágnak. De december 10-12 környékén már mindenki ott fogja tárolni az eladóhelyén a fenyőt, amit gondolt, hogy elvisz – tette hozzá Novák Csaba.

Azok az őstermelők, akik a nagyvárosokban árulnak december második felében, idén jóval kevesebb mennyiséggel indulnak útnak.

V.A.

(Borítókép és fotó: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.