Visszavonultatott mezszám, jótékony cél

facebook megosztás

Gyakorlatilag az egész (sport)világot megrázta a világbajnok, egyben a földkerekség egyik legjobb labdarúgójának, Diego Armando Maradonának a november 25-ei halála. Az argentin támadó október 30-án töltötte be hatvanadik életévét, néhány héttel később pedig szívroham következtében hunyt el az 1986-ban Argentínával világbajnoki győzelmet ünneplő klasszis.

A sajtót, illetve a közösségi médiát elárasztotta, s máig nagy hullámokat vet a dél-amerikai sztár távozása feletti gyász, ráadásul Kanizsán még jótékony kezdeményezés is született.

A Nagykanizsai Futsal Club tulajdonosának, Horváth Tamásnak a döntése alapján Diego Maradona tiszteletére például a csapatnál többé nem hordja senki a 10-es mezt az NFC keretein belül.

Mi több, a meglévő tízes mezüket a megye legkiválóbb labdarúgóival kívánják aláíratni és a szerelést a későbbiekben pedig jótékonysági célra ajánlják fel. A befolyt összeggel egy kisgyermek gyógyulását, életminőségének javítását kívánják támogatni.

- Máig a történtek hatása alatt vagyok, hogy egy olyan labdarúgó világnagysággal, mint amilyen Maradona volt, lettünk kevesebbek – osztotta meg velünk érzéseit Horváth Tamás. – Hogy a mai fiatalok is átérezzék, mit jelent ő számunkra, a kicsit idősebb generációk képviselői számára Diego, úgy tudnám érzékeltetni, hogy eltávozott közülünk a mi korunk Messije.

Az NFC-nél a tízes mezt a 2018-19-es szezon végéig Nagy Tamás, a kanizsai futsaltól 2019 nyarán visszavonult játékos viselte.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.