Zárásra értékes döntetlen

facebook megosztás

Fordulatos mérkőzésen ért el döntetlent az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó-együttese Veszprémben, ahol a helyi VLS ellen játszottak Koller Zoltán tanítványai 3-3-at.

VLS Veszprém (5.) – FC Nagykanizsa (6.) 3-3 (2-3)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 21. forduló. Veszprém, zárt kapuk mögött. Vezette: Horváth P. (Domján D., Frank). G.: Molnár B. (12.), Gálfi (40., 55.), illetve Ekker (16., 36.), Vlasics (26.)

Nagykanizsa: Horváth M. - Horváth B., Papp Sz., Major, Baráth M. (Bagó, 77.) - Kretz – Szegleti, Szabó P. (Péntek, 77.) – Ekker (Vass Gy., 89.), Török (Kovács Gy., 62.), Vlasics (Lőrincz, 62.). Edző: Koller Zoltán.


Ekker Milán (sötét szerelésben) Veszprémben is megmutatta, ha ilyen helyzetbe kerül, már kezdhet aggódni az ellenfél: a VLS ellen például kétszer is beköszönt

Fotó: Polgár László

Bár a kanizsai labdarúgók utolsó meccsére került sor a fél szezon során Veszprémben, a vendégek a hazaiakhoz hasonlóan egy nyílt sisakos, jó iramú találkozót „vállaltak be”, igaz, a vezetést egy védelmi megingást kihasználva a VLS mezében Molnár Balázs szerezte meg. Nem sokat kellett azonban várni a dél-zalai válaszra, hiszen egy remek összjáték után Ekker Milán négy perccel később már egyenlített is. Nem volt megilletődött a nagykanizsai társaság továbbra sem és egy bal oldali vendég szöglet után a kifejelt labdát a 26. percben Vlasics Dániel egyből - mintegy 22 méterről - kapura küldte, s gyakorlatilag az év találatára is esélyes bomba a jobb felsőbe zúdult. S ezzel még nem volt vége, csak éppen már a 36. percet írtuk, amikor egy jobb oldali szabadrúgást követően Ekker bólintott a kapu közepébe. Nem volt azonban még vége a gólok tekintetében sem a félidőnek, öt perccel a félidő előtt Gálfi Zoltán tudta csökkenteni a hazaiak hátrányát. Már jócskán a második játékrészben jártunk, amikor az 55. percben ismét Gálfi volt eredményes egy gyors kombináció utáni középre adást követően. Nem adta fel azonban a Kanizsa a három pontra vonatkozó terveit, hiszen úgyis próbáltak játszani, illetve elöl is frissíteni igyekezett a szakmai stáb. Az már csak a futball sors kis fintora volt, hogy a nem egészen 60 perc alatt eső hat találatot a hátralévő fél órában mr egy sem követte, így maradt a 3-3-as végeredmény Veszprémben.

- Alapvetően nem rossz az elért döntetlenünk, még akkor sem, ha már két góllal is vezettünk, hiszen egy jó meccsen remek ellenféllel szemben értük el azt – mondta el a találkozót követően Koller Zoltán, az FCN vezetőedzője. - Ugyan nem szoktam a játékvezetői ténykedéssel különösebben foglalkozni, de úgy érzem, ezúttal nem egy ítélet sújtott minket. Mindezektől függetlenül gratulálok együttesemnek egy jó csapat ellen idegenben elért döntetlenjéhez, illetve egyben az őszi idény teljesítményéhez is.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.