14 millió forintot csalt ki 43 embertől egy marcali nő

facebook megosztás

A Marcali Járási Ügyészség sorozatosan elkövetett csalás és több rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat azzal a 32 éves nővel szemben, aki tényleges fedezet nélkül kínált kölcsönt a sértetteknek, az ajánlata hitelessé tételéhez pedig több alkalommal valótlan tartalmú szerződéseket is készített.

A nehéz anyagi körülmények között élő vádlott 2018 szeptemberétől kezdődően több mint egy éven keresztül internetes apróhirdetési oldalakon kínált álnéven hitelt annak ellenére, hogy az ajánlott összeggel sosem rendelkezett. A hirdetésre jelentkező személyektől a blanketta kölcsönszerződések aláírását követően a nő különböző valótlan indokokra - így a kölcsönösszeg „forintosítására”, vagy a kamat előzetes törlesztésére - hivatkozva egy meghatározott összeg előre utalását kérte, azonban a hitelt ezek megérkezése után sem folyósította a sértetteknek.

A vádlott 2019 novemberéig rendszeres haszonszerzésre törekedve összesen 43 személyt csapott be, mellyel nekik egyenként 49.000,- és 1.040.000,- forint közötti kárt okozott. A bűncselekmények útján megszerzett mindösszesen 14.170.615,- forintot a vádlott a megélhetésére költötte.

A Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a többszörösen büntetett előéletű vádlottal szemben valamennyi bűncselekmény előkészítő ülésen történő beismerése esetén 4 év 6 hónap börtönbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzás elrendelését indítványozta – adott tájékoztatást az ügyészség honlapján a Somogy Megyei Főügyészség.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.