Évértékelő Homokkomárom polgármesterétől

facebook megosztás

Szerencsére komolyabb gondok nélkül megúsztuk a 2020-as évet – ezzel a mondattal kezdte az évértékelőjét Homokkomárom polgármestere. Singula Ferencné szerint a kis zsákfalu lakosai könnyen vették az előző esztendő akadályait és változásait.

Pályázatok terén sajnos nem zártak túlzottan szerencsés évet a homokkomáromiak. A Magyar Falu Programnak köszönhetően a zsigárdi külterületi utat ugyan sikerült kiépíteni, de számos más kritikus útszakasz továbbra is felújításra vár a faluban.

– Komáromnak egy nagyon nehéz feladata az, hogy a külterületi utak állapotát javítani kellene, amire sajnos nagyon kevés pályázatot írnak és önerőből nem tudjuk megoldani, mert nagyon sok méter út tartozik hozzánk és nagyon rossz az állapotuk. Tavaly a rossz időjárás miatt nagyon sok út meg is rongálódott, amire vis maior pályázatot adtunk be, de sajnos választ még nem kaptunk, hogy nyerünk vagy nem nyerünk-e rá egy kis pénzt – mondta Singula Ferencné, Homokkomárom polgármestere.

A járványhelyzettel kapcsolatban a településvezető elmondta, hogy nagy volt az összefogás az emberek között és az önkormányzat is igyekezett mindenben támogatni a lakosságot.

– Találkoznak az emberek egymással, közel vannak a házak egymáshoz, így nem kellett olyan elszigetelten élni, mint például egy nagyvárosban. Tudtuk egészségügyi csomagokkal segíteni a lakókat, év végén élelmiszer csomaggal segítettük a rászorulókat és egy kis anyagi segítséggel is, akinél indokolt volt. Próbált az önkormányzat segíteni a bajba jutott embereken – tette hozzá Singula Ferencné.

A falu vezetőjétől azt is megtudtuk, hogy Homokkomáromban az idei évnek elsősorban az a célja, hogy a hátralévő korszerűsítéseket elvégezzék, valamint a közösségi rendezvényekkel a község életét ismét fellendítsék.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.