Évet értékelt a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója

facebook megosztás

A Zalaerdő Zrt. 2020-as gazdasági évét más ágazatokhoz hasonlóan jelentős problémák terhelték. Mindennek ellenére sikerült pozitívan zárni a gazdasági évet.

– A gazdasági nehézségek megmutatkoztak a cég által megtermelt és értékesíteni kívánt faanyag iránti kereslet jelentős csökkenésében. Ez elsősorban a farostlemez gyárak illetve az energetikai felhasználók részéről volt tapasztalható – mondta el Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.

– Ezt ellensúlyozandó egy komoly költségracionálási programba fogtunk, illetve azokat a kiadásainkat próbáltuk visszafogni, amivel az eredményünk még pozitív tartományban volt tartható. Büszkén mondhatom, hogy a 2020-as gazdasági évet is pozitív eredménnyel fogja zárni a Zalaerdő Zrt. Ez dolgozóink részéről nem kis áldozat és erőfeszítés volt, innen is szeretnék köszönetet mondani nekik – mondta Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója.

A cég beruházásai viszont zökkenőmentesen folytak az év során, amelyhez saját és pályázati forrásokat is felhasznált a Zalaerdő. A fejlesztések érintették a gazdasági tevékenységet valamint a közjólétet is sorolta Rosta Gyula. Utóbbihoz tartozik a Budafai Arborétum fogadóépületének megépítése, a kistolmácsi erdei lak felújítása és a kisvasúti program megújítása. A nehézségek ellenére a cég pozitívan tekint a 2021-es évre.

– 2020 végén némi élénkülés volt tapasztalható a fakereskedelem területén. Részvénytársaságunk alapvető bevételei a fakitermelési ágazatból realizálódnak. Én úgy gondolom, hogy a pandémia elmúltával a szokásos üzemmenet fog helyreállni, hiszen a fatermékek iránt hosszútávon bizonyára nagy lesz a kereslet – tette hozzá Rosta Gyula.

A Zalaerdő Zrt. 2020-ban volt kereken 50 éves, a cég a járványügyi helyzet miatt nem tudta megtartani a tervezett ünnepi programokat. Az 5 évtized tiszteletére viszont megjelent egy emlék-kiadvány,  s a tervek szerint – amint a körülmények engedik – a jubileumi rendezvényeket is megtartják.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV/Archív)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.