Kanizsán, de a kanizsaiak nélkül?

facebook megosztás

Amennyiben minden az elképzelések szerint alakulhat, április 17-én, szombaton Nagykanizsa (is) otthont adhat a veterán focisták országos bajnoki elődöntőjének. A járványügyi helyzet e tömegsport rendezvényt sem kímélte az elmúlt időszakban, ebből is eredően a fináléba került együttesek több városban elődöntőzhetnek majd, így a 60 év feletti focisták egyik dunántúli központja Nagykanizsa lehet.

A veterán labdarúgók Zala megyei küzdelmeit legutóbb – is – a Zalaegerszeg nyerte, így az ő részvételük magától értetődő, ráadásul nekik a meccsek helye sem jelenthet újdonságot. Apropó, helyszín, jelenleg a Mindenki sportpályája a legesélyesebb, igaz, ahogy azt a fő koordinátortól, Helyes Klárától megtudtuk, nincs kizárva, hogy az Olajbányász-stadion végett is felveszik a kapcsolatot az illetékesekkel.


Áprilisban Pécstől Székesfehérvárig érkezhetnek veterán focisták Nagykanizsára

Fotó: facebook

Az áprilisi mezőny résztvevőinek felsorolását folytatva: a somogyi régió elsője, a Kaposvár is érkezhet, ahogy Baranyából a Pécs, valamint Fejér megyéből a Videoton (Székesfehérvár) gárdája kerekedhet fel Kanizsára. A dél-zalai város legénysége nem lehet úgymond házigazda, az ok roppant prózai: nem nyerték meg a megyei versengésüket, ezért 2019 után még várniuk kell az újabb elődöntőzésükre.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.