A kiskanizsai fagyizótulajdonos kézzel faragott magyar címerrel kedveskedik a gyerekeknek
Az evangélikus gyülekezet után a reformátusokat is megajándékozza egy faragott magyar címerrel Horváth „Mákos” Ferenc. Az alkotás az épülő Kiscsillag Református Óvodát fogja díszíteni.
A labdarúgás és a pecázás mellett már régóta űzi a faragást is a kiskanizsai cukrász, fagyizótulajdonos, így ez az alkotótevékenység is igazi szenvedélyévé vált. A virágokkal díszített címer pár nap múlva elkészül. Horváth „Mákos” Ferenc nemrégiben ígéretet tett arra, hogy az evangélikus, a református és a katolikus gyülekezet számára is készít egy faragványt.
– Tavaly faragtam az evangélikus templomnak. S nemrégiben mentem felfelé a Rozgonyi-iskolánál, s megláttam, hogy milyen szépen áll már az óvoda. Akkor jött az ötlet, hogy most kéne nekik is faragni. Úgy gondoltam, hogy a kisgyerekeknek és az utókornak is fontos lehet egy magyar címer, biztos, hogy meg fog maradni. S így kezdtem el készíteni a címert. S majd szeretettel fogom átadni a református atyának, Hella Ferencnek – mondta Horváth „Mákos” Ferenc.
M-B.Gy.
(Borítókép és fotó: Horváth Zoltán)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Készül a játszótér az arénánál
2023. szep. 25. 20:24Már zajlik a nagykanizsai befogadó játszótér építése a Kanizsa Aréna és a Kanizsa Centrum közötti zöld területen. A létesítmény különlegességének számít, hogy a fogyatékossággal élő és az ép gyermekek közösen tudják majd használni. A projektet a Szerencsejáték Zrt. finanszírozza, a tereprendezésre és a parkosításra pedig a városvezetés rendelt pluszforrást.
Véradás
2023. szep. 25. 08:12A héten a következő helyszíneken várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Bérlakásátadás - Jó példa Ligetvárosból
2023. szep. 22. 16:51Továbbra is rendkívül kelendőek az önkormányzati bérlakások. Még áprilisban döntött arról a közgyűlés, hosszas viták után, hogy 30 százalékkal emeli a bérlemények díját. A jelenlegi adatok szerint, mindezek ellenére, tömeges a túljelentkezés.
Ragadd torkon a rákot!
2023. szep. 22. 15:53Sikeres volt a „Ragadd torkon a rákot” szűrési akcióhét a Kanizsai Dorottya Kórházban. A program célja felhívni a figyelmet a nyaki és feji daganatok veszélyeire, valamint, hogy segítsen megakadályozni azok kialakulását. A kezdeményezés hétfőtől máig tartott, de már az első nap beteltek a regisztrációs időpontok.
Járdafejlesztés- kompromisszum nélkül
2023. szep. 22. 15:10Átadták a Fáy András utca munkaterületét, kezdődhet a járdák felújítása. A projektnek a napokban némi politikai színezetet adott, hogy Balogh László szerint az ÉVE-frakció folyamatos aknamunkája miatt kellett ennyit várni a projektre, míg Bodó László arra világított rá: a polgármester volt korábban a körzet képviselője, mégsem tett semmit az ügyben.
Kampány a környezettudatos közlekedésért
2023. szep. 22. 14:53Nagykanizsa is csatlakozott ma az Európai Mobilitási Hét fő programjához, az Autómentes Naphoz. Városunkban torna, koncert, kerékpáros ügyességi verseny és futás is szerepelt az esemény kínálatában.
Hétfőn elindul a víztorony fejlesztése
2023. szep. 21. 17:25A napokban már az előkészületi munkáknak, az antennák áthelyezéseinek neki is álltak a szakemberek. Többszöri módosítás után, végül 191 millió forint jutott erre a projektre, amelynek részeként megújul a homlokzat és kicserélik a nyílászárókat.