Néhol ónos esőre, havazásra, több megyében erős szélre kell készülni

facebook megosztás

Ónos eső, havazás és az erős szél veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.    

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint ónos eső veszélye miatt Somogy és Zala megyére, míg havazás miatt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Azt írták: kezdetben még inkább csak néhol fordulhatnak elő hózáporok, amelyekből lokálisan maximum 2 centiméteres hóréteg alakulhat ki. Éjszaka aztán ismét egyre több helyen várható csapadék: általában havazás, hózápor, de a délnyugati határvidéken átmeneti, gyenge ónos esőre is van esély.     

Csütörtökön napközben már inkább a záporos jellegű csapadék lesz a jellemző, leginkább a keleti megyékben. Csütörtök estig a havazásokból, hózáporokból általában maximum 5 centiméternyi friss hóréteg alakulhat ki, de lokálisan ennél több is lehullhat egy-egy intenzívebb gócból (erre nagyobb esély a keleti, északkeleti vidékeken van).    

Kiemelték: csütörtökön napközben főleg a középső vidékeken és a Dunántúlon nagy területen lesz viharos az északnyugati szél, ekkor a legerősebb lökések sebessége meghaladhatja a 70-75, gomolyfelhők környezetében és a hegyekben akár a 80 kilométer/órát is. A szél csütörtökön elsősorban az ország nyugati felén a frissen lehulló havat is hordhatja átmenetileg.   

Az előrejelzés szerint csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 7 és mínusz 1 Celsius-fok között alakul, de az átmenetileg kevésbé felhős tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet mínusz 1 és plusz 5 fok között várható.

MTI

(Borítókép: Varga György/MTI)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.