A jó idő ellenére is vezessünk óvatosan

facebook megosztás

Megszaporodtak a közlekedési balesetek térségünkben. Múlt pénteken öt baleset történt Nagykanizsán és környékén. Ezek közül egy könnyebb és egy súlyos végkimenetelű, míg három anyagi kárral végződő ütközés volt.

Ahogy arról beszámoltunk, múlt csütörtökön egy halálos kimenetelű baleset történt Pogányszentpéter határában. Az ütközésben egy 27 éves nagykanizsai férfi vesztette életét.  A Zala Megyei Rendőr főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a pénteki balesetek közül egyik sem végződött tragédiával, azonban komoly anyagi kár keletkezett. Súlyos sérüléseket szenvedett az a kerékpáros nő, aki Miklósfán összeütközött egy személyautóval, amelynek vezetője a kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a biciklisnek. Két személyautó ütközött pénteken az elsőbbségadás elmulasztása miatt a 7-es számú főút Nagykanizsán átvezető szakaszán a Magyar utcai körfogalomnál.

– Pénteken 13 óra körül egy ismeretlen személy közlekedett Nagykanizsán a Platán soron, a Rózsa utca irányába gépkocsijával, amikor a 12-es számú ház előtt érintőlegesen nekiütközött az ott parkoló személyautónak, annak bal külső visszapillantó tükrének. Az ütközést követően az ismeretlen személy adatai hátrahagyása nélkül a helyszínről eltávozott. Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, s arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztályán vagy hívja a 0693/312-190-es telefonszámot. Illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 0680/555-111-es telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon – mondta Takács Tivadar rendőr alezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A legtöbb baleset egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne a szakértők szerint.

– Mivelhogy kijött a jó idő, így nagyon sok járművezetőnél jelentkezik a tavaszi fáradtság. A fáradtság rontja a járművezetői képességeinket. Gondolok itt arra, hogy a reakcióidő megnőhet, illetve a felvehető információk mennyisége se ugyanolyan lesz, tehát az is csökkenni fog. Én oktatóként a tanulóknál is észreveszem ezt a jelenséget, főleg a délutáni órákban. Ilyenkor azt szoktam tanácsolni, hogy előtte egy kicsit pihenjenek le, mielőtt elkezdenek vezetni – nyilatkozta Furdán János, a START Autósiskola oktatója.

A szakember azt tanácsolja, ha valaki hosszabb útra indul, akkor érdemes akár többször is megállni az autópálya-pihenőknél, és egy kicsit mozogni, megnyújtani a végtagokat.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.