Eredményesen pályázott a Horváth MÉH Kft.
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően új hídmérleggel bővült a Horváth-Méh Kft. gépparkja. A Széchenyi 2020 program részeként új elektromos kazánt is vásárolhatott a hulladékkezeléssel foglalkozó családi vállalkozás.
A pályázat célja a korszerűsítés és a hatékonyság növelése volt. Ehhez nagyban hozzájárul az új hídmérleg, hiszen a gép segítségével a nyolc méternél hosszabb és 20 tonnánál nehezebb gépjárműveket is le tudják mérni a kanizsai cég telephelyén. A mintegy hétmillió forintos, visszatérítendő projekt részeként a hídmérleg és a kazán mellett az alkalmazottak munkáját segítő, hat darab notebookot is beszereztek.
– Az új mérlegünk 60 tonnát mér, ez nagyon nagyban megkönnyíti a munkánkat. Az autókat, a kamionokat helyben le tudjuk mérni. Nem kell elküldenünk sehova a nagyobb mérlegelésű szállítmányokat, és ezáltal sokkal gördülékenyebben megy a munka, a sofőröknek nem kell annyit várniuk. Igazából nagy segítség ez, hogy sikerült létrehoznunk – mondta el Horváth Zsanett, a Horváth-Méh Kft. ügyvezető helyettese.
Jelenleg 15 főt foglalkoztat a vállalkozás, de tervben van a létszámbővítés.
– Még szeretnénk bővíteni majd a létszámot, csak jó lenne, ha lenne még sikeres pályázatunk. Szeretném bővíteni a cég tevékenységét tömörítőgépekkel, darabológépekkel – nyilatkozta Horváth János, a Horváth MÉH Kft. ügyvezető igazgatója.
A cég fő profilja a hulladékkezelés és az autóbontás. De foglalkoznak újrahasznosítással is, ezért átveszik például az elektronikai eszközöket, a papírt, a műanyagot és az üvegeket is.
K.R.
(Képek: Kanizsa TV)
A rovat további hírei: Kanizsai hírek
Ott volt társulási kilépés, a parkolók és a cégvezetők… – Közgyűlési sorok
2023. máj. 31. 13:20Az új megjelenési időpontunk miatt mindössze másfél hét telt el legutóbbi számunk óta, de a helyi politika nem tétlenkedett ez alatt a rövid idő alatt sem. A májusi soros ülés fő utózöngéi között említhetjük a Kistérségi Társulás puskaporos helyzetét, a Teleki utca - Kórház utcai parkolók kérdését és a cégvezetők fizetésemelését, valamint premizálását.
Az iskolakezdésre elkészülnek – halad a munka a Telekin és a Platán soron
2023. máj. 31. 12:32Április harmadikán indult a mintegy 1 milliárd forintos víziközműhálózat-rekonstrukció. Azóta – a kelleténél biztosan több – politikai színezetet is kapott a nyertes projekt. Ez a szakembereket nem zavarja, de a korábbi esős időjárás, a csőtörés, valamint az e-közmű rendszerben nem szereplő vezetékek annál inkább.
Gyászistentisztelettel emlékezett a holokauszt áldozataira a Nagykanizsai Zsidó Hitközség
2023. máj. 30. 19:20A gyászszertartáson részt vett a legidősebb helyi kötődésű túlélő, a 96 éves Hoffmann Judit is.
Idén is megünnepelték Kanizsán a hazát védő hősöket
2023. máj. 30. 18:54Fejet hajtottak a kanizsaiak a Hősök napján az elesett katonák emléke előtt. A Sarlós Boldogasszony-templom melletti Millenniumi emlékparkban tartott megemlékezésen többtucatnyian vettek részt, hogy leróják kegyeletüket.
Ablakokat becsukni, ruhákat beszedni, szúnyoggyérítés lesz este Kanizsán
2023. máj. 30. 08:12Május 30-án földi szúnyoggyérítést végeznek napnyugta után Nagykanizsán. A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni.
Véradás
2023. máj. 30. 06:00A héten a következő helyszíneken várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Nagykanizsa katonavárosi múltjával ismerkedhettek a Hadak útján programsorozat résztvevői
2023. máj. 26. 19:49A Halis István Városi Könyvtárban Poprádi Zoltán nyugállományú ezredes előadásában a történelem mellett a laktanyai mindennapok bemutatása is fontos szerepet kapott.