Gólgyárosuk súlyos sérülése

facebook megosztás

A férfi kézilabda NB II-ben a Tungsram SE Nagykanizsa együttese is immár a tavaszi szezont kezdte hivatalosan, a Hőgyészi SC ellen Tamásiban megrendezett találkozó azonban sajnálatos módon egész másról maradt emlékezetes.

Hőgyészi SC (6.) – Tungsram SE Nagykanizsa (1.) 28-30 (14-17)

NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 12. forduló. Tamási, zárt kapuk mögött.Vezette: Ács, Báder.

Tungsram: Takács Á. - Kiss L. 1, Kiss G. 1/1, Hári 2, Széles 9/5, Péter B., Baranyai Zs. 2. Csere: Szabó M. (kapus), Kisgéczi 2, Balogh P. 1, Vadász 10, Kozics 2, Csalló. Játékos-edző: Csalló Ádám.


Alighanem Péter Barnabás számára is vigaszt jelentett, hogy műtétje után arról értesülhetett, a Tungsram SE győzött a férfi kézilabda NB II-ben

A kanizsaiak már listavezetőként kelhettek útra Tamásiba, hogy a középmezőnyben álló Hőgyészi SC-vel megmérkőzhessenek. Az esélyek jók voltak, de már a meccs elején sajnos más történés, pontosabban a kanizsaiak gólfelelősének, Péter Barnabásnak a súlyos sérülése került a középpontba.

- A találkozó hetedik percében jártunk, amikor Barna egy rossz talajfogás után súlyos bokasérülést szenvedett – foglalta össze Nagyvizeli Norbert, a kanizsaiak technikai vezetője. - Jó ötven percet állt a játék, kiváló kézisünket mentők vitték Siófokra a kórházba, ahol gyorsan el is végezték a műtéti beavatkozást. Természetesen a teljes csapat gyors felépülést kíván neki.

A meccs kényszerszünetében az eredményjelzőn már 4-2-es kanizsai vezetés állt, s onnantól a dél-zalaiak nagy lelki higgadtságról is tanúbizonyságot tettek: a mérkőzés szoros alakulása mellett sem roppantak össze, s ha a hazaiak időnként át is vették az előnyt, a félidőre az előny a Tungsramnál maradt. A második harminc perc során 19-19-nél egyenlítettek ugyan a vendéglátók, de a Tungi tudott újítani: Széles Nándor, valamint Vadász Márton mindig jókor találtak a kapuba. Így, ha a Hőgyész végig Csalló Ádám együttesének is a nyomában maradt, a listavezető Nagykanizsa nem engedte ki a kezéből a vezetést, egyben a győztesnek járó két pontot.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.