Soha rosszabb zárt kapus meccset...

facebook megosztás

Hamisítatlan dél-zalai rangadót láthattunk Nagykanizsán a megyei labdarúgó bajnokság 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésen, melyen a Semjénháza SE mérkőzött a Szepetnek SE legénységével.

Jó ideje a szomszédvári rangadó többlet töltettel is bír a megyei labdarúgás dél-zalai szegletében, hiszen mindkét klubnál a lehetőségekhez mérten remek összetételű keretekkel dolgozhatnak, s mindkét egyesület mögött a labdarúgásért szívvel-lélekkel tevő emberek dolgoznak.

A kanizsai műfüvesen tehát az utolsó őszi megyés körből elmaradt találkozóra érkeztek pályaválasztókét Kovács Imre semjénházi tanítványai, míg vendégként Domján László szepetneki futballistái húzhattak stoplist.


Nagy Tamás szabadrúgása után már a kapu bal alsó sarkában pihen a labda a meccs 92. percében

Fotó: Polgár László

Az első játékrészben inkább a vendég Szepetnek próbálkozott többet, ebből szokott aztán az kisülni, hogy az ellenfél, jelesül a Semjénháza szerzett vezetést – Kőrösi Dániel kegyetlenül a léc alá vágott egy elé kerülő labdát. Idővel már kicsit indulatosabbá is váltak a felek, a szepetnekiek mentek az egyenlítésért, s ebbe bizony belefért, hogy az egyik, később szinte azonnal lecserélt labdarúgójuk fel is lökte játékon kívül a vele szemben felbukkanó ellenlábasát... Aztán az utolsó pillanatokban jutott szabadrúgáshoz végül a Szepetnek SE igencsak kecsegtető helyzetből, a kaputól mintegy 18 méterre. Szinte borítékolható volt a gól, s Nagy Tamás a kapuba is küldte a labdát. S hogy ilyenkor mekkora lelki gát szakad át a feleknél, arra a lefújás előtti perpatvar (az egyik „sereg” talán dühében, míg a másik a teher „lehullása” végett érzett felszabadultságában vonulgatott kicsit a "szepis" Szőke Richárd kapuja előtt) szolgált tanúbizonyságul. Viszont milyen is legyen egy rangadó a hangulatában a pályán, ha nem ilyen...

Megyei labdarúgó bajnokság, 15. forduló:

Semjénháza SE (8.) - Szepetnek SE (5.) 1-1 (0-0)

Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Siket.

G.: Kőrösi D. (53.), illetve Nagy T. (92.)

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.