Teherautósok rossz napja a 71-esen

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel, és öt anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 20 éves zánkai férfi közlekedett 2021. február 12-én 7 óra 25 perc körül a 73162-es számú úton Keszthely irányából Cserszegtomaj felé egy tehergépkocsival. Haladása során a 71-es számú főút kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget, és behaladt a kereszteződésbe, ahol összeütközött egy Gyenesdiás irányából érkező személyautóval. A tehergépkocsi az ütközés következtében egy vízelvezető árokba sodródott. A balesetben mindkét gépjárművezető, illetve a tehergépkocsi utasa is megsérült.

Egy 58 éves zalaegerszegi férfi közlekedett 2021. február 12-én 18 óra 55 perckor Keszthely külterületén, a 71-es számú főúton Hévíz irányába egy tehergépkocsival; amikor a 111-es kilométerszelvénynél egy szarvas ugrott járműve elé, melyet elütött. A balesetben személyi sérülés nem történt – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép és fotó: police.hu)