Vass Györgyé idén az első bajnoki gól

facebook megosztás

Az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese azzal a Puskás II-vel mérkőzött a bajnokság 22. fordulójában, melyben mindig benne van egy kiugró eredmény, s ezt ezúttal Kanizsán igazolták is a felcsútiak: mindhárom pontot el is vitték.

FC Nagykanizsa (7.) – Puskás Akadémia FC II (12.) 1-2 (1-1)

NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés, 22. forduló. Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Bana (Gyürüsi, Páhoki). G.: Vass Gy. (20.), illetve Ganbayar (34.), Faustino (90.)

Nagykanizsa: Borsi – Pál D., Papp Sz., Major, Horváth B. - Kretz, Szabó P. (Lőrincz, 68.), Szegleti – Ekker, Vass Gy. (Péntek, 68.), Vlasics (Török, 78.). Vezetőedző: Koller Zoltán.


Szegleti Gergely (jobbról) egyik bal oldali elfutása gólpasszt is jelentett csapattársának, más kérdés, hogy mindez végül még pontot sem ért

Fotó: Polgár László

Igyekeztek pörgősen kezdeni a csapatok, a Kanizsa próbált határozott lenni, míg a vendégek technikásan igyekeztek megoldani bizonyos helyzeteket. A hazaiak főleg a bal oldalon Horváth Balázs, Szegleti Gergely és Vlasics Dániel révén rohamoztak intenzíven, s pontosan egy ilyen akció után Szegleti beadását Vass György vágta a hálóba. A folytatás nagykanizsaiaknál már nem sikerült ilyen jól, sőt Ganbold Ganbayar jó negyed órával később jobbról lőtte ki a jobb alsó sarkot. A második félidő is úgy alakult, hogy igazából mindkét félnek volt esélye arra, hogy előnybe kerüljön, aztán ez a legvégén a Puskásból Faustino de Melónak sikerült, s ezzel csapatának nem csupán a vezetést, de a győzelmet is megszerezte.

- Erős csapat ellen futballozhattunk, s ezt már ellenfelünk felkészülése alatt is láttuk, tapasztaltuk – mondta el a kanizsaiak vezetőedzője, Koller Zoltán. - Együttesem tud ennél jobban futballozni, kissé idegesek voltak játékosaim, mely a kombinatív játékban érződött is. Mindkét legénység nyerni akart, mégis bosszantó, hogy egy 90. percben kapott góllal maradtunk alul. A nagy taktikai csatározás végjátékából ezúttal nem mi jöttünk ki jól.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.