Bensőségesebb lesz a városi könyvtár berendezése

facebook megosztás

Újragondolt belső térrel várják az olvasni vágyókat a könyvtár dolgozói. A városi bibliotéka idén két fontos évfordulót is ünnepel, ezért a jelenleg is tartó bezárás alatt átalakították az intézmény belső elrendezését.

Idén emlékeznek a városi könyvtár alapításának hetvenedik évfordulójára, illetve az új épület 2001-től fogad látogatókat, ezért sok újdonsággal készülnek a nyitásra az intézmény munkatársai. A járványhelyzet miatt már hónapok óta nem üzemel a megszokott módon a kölcsönzés, március 8-tól már az „ajtóban átvevős” módszer is szünetel. Czupi Gyula, az intézmény igazgatója elmondta: az elmúlt időszak alkalmas volt arra - az elmúlt 20 év tapasztalatát is figyelembe véve - hogy új belsőteret alakítsanak ki az olvasói igények alapján. Hozzátette, már többször átalakult az elrendezés, köszönhetően a mobilis bútorzatnak. A mostani átalakítás során az volt a cél, hogy bensőségesebbé tegyék az épület hangulatát.

– Most azt a tapasztalatot használtuk ki, hogy úgy láttuk, az olvasóink nagyon szívesen ülnek olyan térrészben amelyik szimbolikusan, de le van határolva a könyvespolcokkal. Most úgy telepítettük fel a gyűjteményt, hogy ezek a kicsit intimebb, személyesebb hangulatú terek jöttek létre benne, ahova egyedül, kettesben, hármasban beszélgetve is vagy tanulva, tanítva le lehet ülni. Azt reméljük, hogy ezzel még kedvesebbé tesszük a könyvtár használatát, hogyha újra kinyithatunk – mondta el Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója.

K.R.

(Borítókép: Halis István Városi Könyvtár)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.