Korszerűsítették az orvosi rendelőt Nagyrécsén

facebook megosztás

Megújult az orvosi rendelő Nagyrécsén. Az épületet mintegy 38 millió forintos pályázati összegből, valamint 3 millió forint önkormányzati pénzből sikerült a mai követelményeknek megfelelően korszerűsíteni.

A Széchenyi 2020 TOP-os programnak és a hárommillió forint önrésznek köszönhetően a település orvosi rendelőjében teljesen megújult a vizesblokk, a fűtési rendszer, valamint akadálymentesített mosdókat alakítottak ki. Az épület negyven év után hőszigetelést kapott és a nyílászárókat is kicserélték. Az önkormányzat a tetőszerkezet modernizálásához is hozzátett további ötmillió forintot.

Azt tudomásul kell venni, hogy a vidéki orvosi szolgálatok, körzeti orvosi rendelők az első vonal az egészségügyben itt. A falusi ember ide megy először, tehát itt kell megteremteni azokat a körülményeket, hogy az első ellátási vonalban is kulturált módon, az egészségügyi követelményeknek megfelelően lássák el a beteget – nyilatkozta Laskai Béla, Nagyrécse polgármestere.

A vírushelyzetre való tekintettel az orvosi és a védőnői szolgálat egyelőre még a helyi kastélyban látja el a rendelést.

– A kastélyban nagy hely áll rendelkezésre, ott szabad térben is, árkád alatt védettek a betegek. Mivel elég nagy területet lát el most a nagyrécsei körzeti orvosi és védőnői szolgálat, így elég nagy a betegek létszáma. Szükség volt a kastély nagy tereire. Kívül is és belül is a megfelelő egészségügyi biztonságot tudjuk biztosítani – tette hozzá Laskai Béla.

Amint a járványhelyzet véget ér, az önkormányzat ünnepélyes formában, hivatalosan is szeretné átadni az új rendelőt.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.