Major és Marnitz jártak az élen

facebook megosztás

A vízilabda OB I B 13. fordulójában a Kanizsa Vízilabda listavezető együttese az Angyalföldi SI-DSE ötödik helyen álló legénységét fogadta.

A kanizsai vízilabdázók tizenegy forduló alatt őrzött makulátlan mérlege éppen az előző körben szakadt meg, hiszen Szombathelyen csak döntetlent értek el az AVUS ellen. Egyértelmű volt tehát, hogy Ludányi Kadosa gárdája javítani szeretett volna a fővárosiak elleni nagykanizsai találkozóján. Nos, ez sikerült is, hiszen az első negyedben ugyan csak kétgólos előnyt szereztek Marnitz Gergőék, a harmadik nyolc perc során ugyanakkor végképp a maguk javára fordították a meccset és végül 16-10-re nyerték a találkozót. A Kanizsa ezzel tartja négy pontos előnyét a táblázat élén, második az YBL WPC, míg harmadik az AVUS.


Ludányi Kadosa (fehér pólóban) , a kanizsai vízilabdázók edzője ezúttal remek instrukciókat adott, csapata nyert is biztosan a hétvégi bajnokiján

Fotó: Kanizsa Vízilabda

Férfi vízilabda OB I B, 13. forduló:

Kanizsa Vízilabda (1.) - ASI DSE (5.) 16-10 (3-1, 2-2, 6-2, 5-5)

Nagykanizsa, zárt kapuk mögött. Vezette: Győri, Zelki.

Kanizsai gólszerzők: dr. Major Martin 4, Marnitz Gergő 4, Szávai Károly, Simon Adrián, Balaska Dániel 2-2, Turnai Bálint, Kalanovics Balázs 1-1.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.