Megújult a közösségi ház Eszteregnyén

facebook megosztás

Megújult a közösségi ház Eszteregnyén. A korszerűsítés egy 62 millió forintos TOP-os energetikai pályázati összegből és további 7 millió forint önkormányzati pénzből valósult meg.

A beruházás során a falu központi épülete külső hőszigetelést kapott, valamint kicserélték a régi nyílászárókat. Ezen kívül a fűtést és a világítást is korszerűsítették, a tetőszerkezeten pedig napelemeket helyeztek el. A közösségi házban posta, orvosi rendelő és védőnői szolgálat is működik.

Az épület magában olyan 150 éves, úgy gondolom, hogy voltak már benne felújítások folyamatosan, amíg iskolaként funkcionált. 2012 óta úgy hasznosítottuk az épületet, hogy beköltöztettük az orvosi rendelőt, védőnői szolgálatot és a postát. Tulajdonképpen egy közösségi házat alakítottunk ki belőle – mondta el Kele Lajos, Eszteregnye polgármestere.

Sokkal kellemesebb körülmények között tudja ellátni a védőnői feladatokat Hajnaliné Kozári Ivett a modernizált intézményben.

Sokkal komfortosabban érezzük így magunkat. Ami az energetikai fejlesztésből az én tanácsadómat érinti az az ablakcsere. A régi ablakok helyett egy jó minőségű, hőszigetelt ablakokat kaptam, kívülről is sokkal szebben mutat. Ami még nagyon fontos, hogy a régi, elavult konvektorunkat kicserélték egy nagyon jól működő radiátorra, központi fűtésre, így a nap bármely szakaszában melegben tudom fogadni a hozzám látogató kisbabákat, kismamákat – fogalmazott Hajnaliné Kozári Ivett védőnő.

A Magyar Falu Program pályázatán nyert mintegy négymillió forintból, a napokban elkezdték a település játszóterének az uniós szabvány szerinti átalakítását is.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.