Saját képét teszi az 5 forintosra az elhessentett Nagy Kócsag helyett a jegybank

facebook megosztás

A Matolcsy György vezette jegybank a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából elhessenti az öt forintos érméről a magyar természetvédelem címermadarát.  Az ötletről nem, de az elriasztott kócsag helyére kerülő - ötször hat - változatról a lakosság is szavazhatott. A nyertes pályamű mind a hat elemén a Magyar Nemzeti Bank épületének egy-egy részlete látható, melyek megfelelő sorrendbe helyezve, együttesen az épület perspektivikus képét mutatják.

A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából különleges 5 forintos forgalmi érme emlékváltozatokat bocsát ki 2021. augusztus 1-jén a Magyar Nemzeti Bank (MNB).    

Az érmék képi megjelenéséről február 1. és 22. között közönségszavazást tartottak. A tájékoztatás szerint a szavazáson részt vevő öt pályázati anyagra 77 525 szavazat érkezett a jegybank weboldalán keresztül. A legtöbb, 21 279 szavazatot elnyert pályázati anyagot Gyuró Mónika készítette. A nyertes pályázat fókuszában a forintot kibocsátó jegybank központi épületének ábrázolása áll.

Az MNB a forint jubileuma alkalmából az 5 forintos forgalmi érme hat változatának egyidejű kibocsátását tervezi. Az érmék tematikus oldala a FORINT szó egy-egy betűjét jeleníti meg.    

A pályázatra meghívott tervezők feladata olyan pályázati anyag készítése volt, melynek mind a hat eleme egységes képet nyújt, azonban külön-külön is értelmezhető, továbbá kritérium volt az is, hogy az érméken szereplő kiemelt betűkből a FORINT szó összeolvasható legyen. 

Mint írták, Gyuró Mónika nyertes pályaműve mind a hat elemén a Magyar Nemzeti Bank épületének egy-egy részlete látható, melyek megfelelő sorrendbe helyezve, együttesen az épület perspektivikus képét mutatják. A hat féle érmekompozíció részét képezik a FORINT szó egyes betűi, melyek egyedi betűtípusa az évfordulóra emlékezve az 1946-ban megjelent forintérméket idézi. A hat érme mindegyikén megjelenik a "75 ÉVES FORINT" felirat, a kibocsátás helyét jelölő "MAGYARORSZÁG" felirat, valamint a kibocsátás idejére utaló "2021" évszám is.

MTI

(Borítókép: A Magyar Köztársaság 5 Ft-os pénzérméjét a Nagy Kócsag (Egretta alba) verete díszíti 1993 óta. A madár fokozottan védett faj, eszmei értéke: 100.000 Ft, a magyar természetvédelem címermadara Fotó: István 1949/orszagalbum.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.