Tartós élelmiszert kaptak a rászorulók

facebook megosztás

70 rászoruló család kap tartós élelmiszereket tartalmazó csomagot a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a megyei roma civil szervezetek együttműködésének köszönhetően a következő napokban. Az adományt a Baptista Szeretetszolgálat biztosította a nehéz helyzetben élőknek.

Fejenként 2-3 liter étolaj, liszt, száraztészta és konzerv is került azokba a csomagokba, amiket tegnap kezdtek el kiszállítani a hátrányos helyzetű családokhoz. Egy éve már, hogy Teleki László kezdeményezésére a roma önkormányzat a civil egyesületekkel együttműködve létrehozta a szociális kerekasztalt, hogy segítsék a nélkülözőket.

Ez azért volt fontos a nagykanizsai Roma Önkormányzatnak, hogy így csináljuk, mert így átlátható, hogy ki az, aki kap és ki az, aki nem. Minden szervezetet bevontunk, hogy ezekhez az adományokhoz hozzá tudja juttatni azokat, akik erre rászorultak. Így azt gondolom, hogy két célt fogalmaztunk meg: az egyik az, hogy Kanizsán együttműködő roma szervezetek vannak, a másik, hogy el tudunk jutni azokhoz, akik a legrászorultabbak nyilatkozta Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A rászoruló családok a járványhelyzet idején különösen örülnek a támogatásoknak.

Azt tapasztaltuk, hogy nagyon örülnek mindenféle adománynak. Hátrányos helyzetű családokat keresünk meg a kezdeményezés által és ez a jelenlegi rendkívüli helyzet, a koronavírus ideje fokozottan szükséges, hogy ezt a segítséget nyújtsuk – mesélte Szolnok Ferenc, a Zala Megyei Cigány Civil Szervezet projektmenedzsere.

A roma szervezetek várhatóan egy hónap múlva újra tudnak segélyt adni - élelmiszer vagy tisztálkodási szerek formájában - a legrászorultabbaknak.

K.V.

(Borítókép és fotók: Horváth Zoltán)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.