Április hónap műtárgya: hímes tojások

facebook megosztás

„Háromszorhímes” és „kétszerhímes” tojások Véséről a hónap műtárgyai a Thúry György Múzeumban.  Érdekességük, hogy az asszonyok a szokásostól eltérően nem piros, hanem fekete alapszínű tojásokat készítettek a községben.

1940-50-es években festették ezt a fajta hímestojást a közeli Vésén, de még a 70-es években is fel lehetett lelni belőlük párat. 1969-ben egy vései asszony, Bertók Ferencné meg is mutatta Kerecsényi Editnek, hogy hogyan készülnek a különleges tojások. Ezeket akkor meg is örökítették az itt látható fotókon. Festésük három fázisban történt és három színű lett a végeredmény is, amiből a nevük is adódik. 

– Ahhoz, hogy ezek feketék legyenek több munkafázison kellett átesniük. Először viasszal megírták, aztán azokat a részeket, amiket zölden akartak hagyni zöld tintával vagy filctollal színeztek, ezek általában a levelek voltak. Utána festették őket pirosra, és amikor kivették őket a piros festékből és bizonyos részeket még pirosan akartak hagyni, azokat viasszal újra lekenték. Utána tették bele őket egyfajta fekete lébe, ami a kovácsműhely vas szemetéből, káposztaléből, meg mindenféléből volt összefőzve. A végén ettől lett fekete a tojás. De nem mindig festették meg feketére, mert ha nagyon jól sikerültek, akkor meghagyták a piros alapszínűt – mondta el Gyanó Szilvia néprajzkutató.

H.R.

(Képek: Thúry György Múzeum)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.