Április végéig még elérhető a nagy karantén kérdőív

facebook megosztás

A lakosság élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásait felmérő nagy karatén kérdőívet április végéig még ki lehet tölteni  - hívta fel a figyelmet a  Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-nek küldött közleményben.    

A hivatal márciusban jelentette be, hogy másodjára is felmérés készül az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásokról, a kutatás azt vizsgálja, hogy miként befolyásolja az elhúzódó koronavírus-járvány az otthon tárolt élelmiszer mennyiségét, hogyan gazdálkodnak az emberek a készletekkel, illetve hogyan változott az életmódjuk.    

A kérdéssort a Nébih, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Marketing és Kereskedelem Intézet, valamint a TÉT Platform szakemberei állították össze.    

A közleményben kiemelték, a 2020-as első karanténkutatás egyértelműen megmutatta, hogy a koronavírus-járvány hatására az élelmiszervásárlási és élelmiszerfogyasztási szokásaink is megváltoztak.     

A kutatók most csaknem egy év elteltével azt szeretnék felmérni, a Covid-19 járvány harmadik hulláma során a társadalom hogyan alkalmazkodott a tartósan megváltozott élethelyzethez.     

A kérdőív április végéig a https://portal.nebih.gov.hu/karantenkutatas oldalon érhető el - tájékoztatott a Nébih.

MTI

(Borítókép: pixabay)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.