Családban marad

facebook megosztás

A történet nem új keletű, de ebben az idényben is azért bizonyos szempontból különleges, nevezetesen a néhány hete elrajtolt NB I-es softball bajnokság nagykanizsai csapatában anya és lánya dobja, valamint üti serényen a bázisok között a labdákat.

Kun Ádámné Poprádi Eszter, ahogy még korábban fogalmazott, a Röntgen Kanizsa Ants softball együttesének egyik, az alakulásuktól meglévő „öregje” - jó, hát ezt a kijelentését kezeljük azért túlzó jelzőként -, a csapatban pedig mindig akadnak újoncok, vagyis fiatalabbak. Mint például Kun Eszter, aki történetesen az edzőként is ténykedő, illetve az imént kissé túlzóként említett anyuka leánya...


Kun Ádámné Poprádi Eszter (jobbról) dob, míg lánya, Kun Eszter (32), mint catcher a tavalyi különleges "családi" softball-meccsen

- Igazából akárhányszor is történik, azért mindig rendkívüli a lányommal ugyanabban a keretben és bajnokságban játszani, hiába válhatott már megszokottá ez jó öt esztendő alatt – fogalmazott a testnevelő tanárnő. - Inkább a közelmúltban lehetett egyedi, pontosabban tavaly ősszel fordult elsőként elő, hogy a pályán én voltam az Ants-ből a dobójátékos, ő pedig a catcher, vagyis a fogó, így pedig pontosan egymással szemben helyezkedtünk a fontos játékhelyzet közben. A mostani bajnokság rajtja óta meg minden úgy megy, ahogy korábban, illetve az említett években: csapattársak vagyunk és egyben a gyermekem edzőjeként is közreműködhetek.

Miként azt a trénertől megtudtuk, az ifjabbik Eszter már vagy tíz esztendeje ott van a softballosoknál, 2016 óta pedig a nagykanizsai felnőtteknél is játszik.

- Természetesen nagyon büszke vagyok rá, hogy így együtt softbollozhatunk, persze a helyzetnek van egyedisége, ez tény. A mostani szezonból két forduló ment le, s először most szombaton játszhatunk itthon, a tavalyi bajnok Budapest Red Wolves Softball Team-jével. Az egyes fordulók párharcai kettős mérkőzést takarnak, egy délelőttit, valamint egy kora délutánit, mindkettőn igyekszünk helytállni majd az Olajbányász-sporttelepen.


Kun Eszter (balról) legközelebb szombaton - immár Nagykanizsán - hallhatja edzője, egyben anyukája instrukcióit

Mivel múlt szombaton és az előttünk álló hétvégén is játszanak tehát a kanizsaiak, a középiskolás korú Eszter is megkapja az instrukciókat.

- Bár vannak, akik ilyen helyzetben azt mondják, otthon a sportot a gyermek-szülő viszonylatban mellőzik, nálunk azonban ez nem így van – mondta el Kun Eszter. - Mi sokat beszélünk a softballról, amit el is fogadok. Aztán úgyis értekezünk róla, amikor anyukám, mint edző beszélget velem, s én szívesen meghallgatom észrevételeit, tanácsait és igyekszem is megfogadni azokat.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.