Idén a biztonsági öv használatát ellenőrizték a rendőrség emberei

facebook megosztás

A balesetmegelőzésre fektették a hangsúlyt a rendőrség munkatársai a hosszú hétvége alatt. Idén az ittas vezetés helyett a biztonsági öv használatának az ellenőrzése került előtérbe. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén a négy nap alatt összesen 13 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot, mert a közlekedő nem kötötte be magát.

Több éves gyakorlat volt az, hogy a rendőrség húsvét idején az ittas járművezetők kiszűrésére koncentrált. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta: az elmúlt években az ittas járművezetők által okozott balesetek száma csökkent, ezért a biztonsági eszközök megfelelő használatára helyezték a hangsúlyt a rendőrség emberei az idei ellenőrzések során. Tóth Evelein kiemelte, nem tudják eléggé hangsúlyozni, hogy a biztonsági öv életeket menthet. Annak használata a gépjárművekben kötelező, mind a járművezető, mind pedig az utasok számára is.

- Zala megyében a kollégáim több száz gépjárművet, vezetőket, utasokat ellenőriztek, és összesen 38 esetben szabtak ki közigazgatási bírságot, - ebből 13 esetben a Nagykanizsai Rendőrkapitányság illetékességi területén - azért, mert valaki nem kötötte be magát a biztonsági övével. Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a biztonsági öv használata. Jelentősége nem a baleset elkerülhetőségében, hanem a már bekövetkezett baleset következményeinek csökkentésében mutatkozik meg. Hatásmechanizmusa alapján egyrészt megvédi a vezetőt és az utasokat a „kirepüléstől”, másrészt csökkenti a jármű és tartozékai okozta sérüléseket – nyilatkozta Tóth Evelin, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

K.R.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.