Idén sem maradt el a húsvéti ételszentelés

facebook megosztás

A hagyományos húsvéti körmenet elmaradt, de az ételszentelést megtartották több kanizsai helyszínen is. A Felsőtemplomban a vasárnap reggeli 7-es mise után járta végig a padokat Várnai László plébános, hogy megszentelhesse a hívek kosaraiban levő sonkát és tojást.

Az ünnepi szentmise végén szólt a hívekhez a plébános, sokan érkeztek szatyrokkal, kosarakkal erre az alkalomra.

– Urunk Jézus Krisztus, te vagy az angyalok eledele és az örök élet kenyere. Kérjük áldd meg a húsvéti kenyeret és kalácsot, add, hogy ki ebből hívő lélekkel eszik, az testének erőt, lelkének üdvösséget adjon. Nagyon kérünk Istenünk, hogy áldd meg mindazt az eledelt, amit tőled kaptunk, amit elhoztak ide a templomba – mondta Várnai László, a Felsőtemplom plébánosa.

A szentmise résztvevőinek számából is arra lehetett következtetni, sokak számára volt fontos, hogy az ünnepi asztal ékességeit megszenteltessék

– Én is úgy gondolom, hogy nagyon fontos, amit a Jóistentől kapunk eledelt, ilyenkor húsvétkor főleg megáldassuk, megszenteltessük. Hiszen testünket táplálnunk kell ahhoz, hogy éljünk, a lelkünket pedig itt a templomban tápláljuk az oltári szentséggel, a szentáldozással, a közösséggel, az imádsággal, az énekekkel. Tehát egyfajta teljesebb ajándékhoz juthatunk hozzá, amikor eljövünk ilyenkor a templomba – tette hozzá Várnai László plébános.

Várnai László szerint a megszentelt ételek közösségi, otthoni fogyasztása is hozzájárul ahhoz, hogy növekedjünk abban a szeretetben, amit Isten nekünk adott Jézus feltámasztásával.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.