Készülnek az újranyitásra az edzőtermek is

facebook megosztás

Készülnek az újranyitásra az edzőtermek is. A kormányhatározat szerint, amint az oltottak száma eléri a négymilliót, fitneszterembe, uszodába, jégpályára csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők, a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak, valamint a versenyre készülő igazolt sportolók mehetnek. Sok még a kérdőjel a feloldás kivitelezésével kapcsolatban, és az sem könnyíti meg a konditerem-tulajdonosok dolgát, hogy a nyár uborkaszezonnak számít a fitnesziparban.

November közepe óta zárva vannak a termek, ez a kiskanizsai edzőközpont a versenyzői igazolvánnyal rendelkezők számára sem nyitott ki ebben a csaknem hat hónapos időszakban. Az igazolt sportolók mellett csak a védettek használhatják majd a termeket, de a B106 látogatói körében végzett online felmérés szerint a többség vállalja az oltást, így hamarosan újra együtt tekerhetnek Burján Tamással.

– Több dologra kérdeztünk rá, illetve kértem róluk szavazást. Ilyen volt az, hogy kinek van védettségi igazolványa, ki kapott oltást, ki kapta meg az első oltást, ki regisztrált, ki gondolkozik az oltáson, illetve ki az, aki egyáltalán nem szeretne oltással rendelkezni. A vendégeink 70-75 százaléka nagy valószínűséggel rendelkezni fog védettségi igazolvánnyal – nyilatkozta Burján Tamás, a B106 Sport- és Szabadidőközpont spinningedzője.

Sok vállalkozás próbált különböző fejlesztéseket véghez vinni a kényszerszünet alatt. Így tett a B106 is, ahol új edzők, új mozgásformák, és – a jelenlegi helyzet miatt különösen fontossá váló – új légkezelő rendszer várja a sportolni vágyókat.

– A fiatal generációnak csinálunk egy külön termet, ahol reméljük, hogy az eddigieknél is jobban feltalálják magukat, jobban érzik magukat, s szabadabban tudják az idejüket és az energiájukat lekötni. A másik újítás az épülethez kötődő szolgáltatások terén valósult meg. A helyzetre való tekintettel leginkább a légkezelőnkbe telepített germicid lámpákat említeném. Ami azt jelenti, hogy nem csak óránkénti hat, hétszeres légcserével biztosítjuk az egészséges környezetet, hanem ezt a légcserét fertőtlenítjük is – mondta el Burján Zoltán, a B106 Sport- és Szabadidőközpont vezetője.

Mint azt megtudtuk a féléves kihagyás a kiskanizsai létesítményt is érzékenyen érintette, de nem kellett edzőket elbocsájtani. Ugyan a zöld jelzést legkésőbb jövő hét elején megkapják a konditermek, de a jelenlegi tervek szerint a B106 csak május közepén nyit ki, kezdésként heti három nap.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.