Megsérült gyereket hagyott az autóban egy rendőrök elől menekülő zalai társaság

facebook megosztás

Három ember ellen emeltek vádat Zalában, mert rendőrök elől gépkocsival menekülve balesetet szenvedtek, majd elfutottak és magára hagytak az autóban egy megsérült gyereket - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.    

Pirger Csaba közölte: egy 22 éves gyenesdiási férfi január 22-én éjjel, Hévízen jogosítvány nélkül vezetett autót A járműben egy 19 és egy 20 éves társa, valamint egy kiskorú fiú is helyet foglalt. Amikor a sofőr észrevett egy rendőrautót, felgyorsított, hogy a kijárási tilalom miatti intézkedést elkerülje, de egy kanyarban átsodródott a szemközti sávba, majd egy betonoszlopot kidöntve állt meg.    

Az ütközés után a felnőttek elmenekültek, magára hagyva a fiút, aki - mint kiderült - nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.    

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a sofőr ellen segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, két társa ellen ugyanennek vétsége miatt emelt vádat, a rendőrök pedig a jogosítvány hiánya és más szabálysértések miatt indítottak eljárásokat ellenük.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.