A bolhapiacon verték meg az alkalmi zenészt, mert nem húzta el egyikük barátnőjének nótáját

2021. máj. 30.

A Zalaegerszegi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa jogerős ítéletet hozott azon két férfi ügyében, akik megfenyegettek, majd bántalmaztak egy férfit, mert nem zenélt az egyikük barátnőjének a születésnapján.

2018. szeptember 13-án a II. rendű vádlott a Facebook közösségi oldalán felkereste a hobbizenész sértettet, hogy még aznap mentjen el az élettársa születésnapjára zenélni. A férfi közölte, hogy a kérésnek csak az esti órákban tud eleget tenni, mivel 21 óráig dolgozik. Bár a sértett a kéréstől nem zárkózott el, a II. rendű vádlott ezt visszautasításként élte meg, majd az internetes közösségi oldalán közzétett videóban veréssel fenyegette meg a sértettet. A következő két nap újabb fenyegető videóüzeneteket posztolt, amelyekbe már a testvérét, illetve egyik barátjukat is bevonta.

A három férfi 2018. szeptember 16-án reggel 7 óra körül vas sátorlábakkal, golfütővel felszerelkezve megjelent a nagykanizsai bolhapiacon, mert tudták, hogy a sértett ott árusít. Odaérve becsmérelték a férfit, majd rátámadtak. Az I. rendű vádlott a földre rántotta a sértettet, majd ököllel, sátorlábbal ütni kezdte, míg társai rugdalták. A vádlottak a bántalmazást csak akkor hagyták abba, amikor többen felháborodva rájuk szóltak. A férfi a verés következtében zúzódásokat szenvedett.

Az elsőfokú bíróság 2020. november 16. napján mindhárom férfit bűnösnek mondta ki 1 rendbeli társtettesként csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében és 1 rendbeli társtettesként elkövetett testi sértés vétségében. Az I. rendű vádlott jogerősen 1 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztették. A II. rendű társát 1 év 4 hónap börtönbüntetésre, s 2 év közügyektől eltiltásra ítélte bíróság, míg a III. rendű vádlott 1 év börtönbüntetést és 2 év közügyektől eltiltást kapott.

 A végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt II. rendű és III. rendű vádlottak fellebbezése folytán került az ügy a Zalaegerszegi Törvényszékre. A másodfokú bíróság 2021. május 28. napján az elsőfokú bíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy a vádlottak által elkövetett bűncselekmény minősítését társtettesként elkövetett garázdaság bűntettére módosította. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta – ismertette a már jogerős döntést dr. Bartalné dr. Mentes Judit bíró, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.