A kukorica 90 százalékát elvetették Zala megyében
Befejeződött a napraforgó vetése Zala megyében, a kukorica vetésterületének pedig több mint 90 százalékán került földbe a mag - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
A megyében 9420 hektáron napraforgót, 27 080 hektáron pedig kukoricát termelnek. A 6 ezer hektáros szója 98 százalékát vetették el a gazdálkodók, kisebb területen takarmányborsót, lucernát, pohánkát, olajtököt, siló és szemes cirkot, csemegekukoricát vetnek majd - ismertette Sabján Krisztián.
Hozzátette, hogy az elmúlt hónapok kedvezőtlen időjárása miatt a mezőgazdasági munkákkal több napos késésben vannak a gazdák. Az őszi és a tavaszi kalászosok fejlődését viszont a májusi eső segítette, a szántóföldekre kijuttatott nitrogén műtrágyák jól hasznosultak, jelenleg szépek az állományok.
A 16 390 hektáron termelt repce számára kissé megkésett a csapadék, a vetéseket a többször előforduló tavaszi fagyok is károsították.
Jelenleg a növényvédelmi munkákra kell figyelniük a gazdáknak, hogy a már elvetett és eddig ápolt területekről megfelelő mennyiségű és minőségű termést tudjanak betakarítani - mondta összegzésként a megyei elnök.
Zala megyében 1520 hektáron tavaszi árpát, 1155 hektáron tavaszi búzát, 459 hektáron pedig zabot nevelnek. A burgonya vetésterülete 225 hektár, a cukorrépáé 370 hektár. Az őszi hónapokban a búzát 25 670 hektáron, a rozst 420 hektáron, az árpát 4500 hektáron, a tritikálét pedig 1765 hektáron vetették el.
MTI
(Borítókép: Kukorica vetése a huszadik század elején/Néprajzi Lexikon/oszk.hu)
A rovat további hírei: Térségi hírek
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
2023. szep. 29. 08:12Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
2023. szep. 28. 08:12A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
2023. szep. 27. 15:22Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
2023. szep. 27. 08:12A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Közel kétmilliárdos közlekedésfejlesztés zárult Zalaegerszegen
2023. szep. 26. 06:00Csaknem fél évszázad után ismét kétirányúvá tették Zalaegerszeg észak-déli közlekedésének legfontosabb útvonalát, amelyet mintegy 1,8 milliárd forintból újítottak fel.
2,4 milliárd forintból megvalósult új rendezvényközpontot adtak át Veszprémben
2023. szep. 25. 07:05A rendezvényközpont központi elemeként az 1906-ban épült piarista gimnázium tornatermét építették át. Ebben kapott helyet a színházterem. Egy másik épületben a legkisebbek szórakoztatására szolgáló játszóházat alakítottak ki, és szintén külön épületben kapott helyet a kiállítótér, valamint a kávézó.
Az Év Digitális Faluja: Bödeháza, Csatár és Zalaszentiván is a díjazottak közt
2023. szep. 22. 08:12A vajdasági Bácsfeketehegy lett az Innovatív települési környezet, Csemő a Fenntartható épített és természeti környezet, Csatár az Innovatív társadalmi és közösségi jólét, Bükkszentkereszt pedig az Innovatív gazdasági ökoszisztéma kategória díjazottja. A különdíjasok Zalaszentiván, Arló, Bödeháza és Sajószöged.