Antitest vizsgálati eredménnyel is igényelhetünk védettségi igazolványt

facebook megosztás

Ötven egység feletti ellenanyagszint, a vérvétel ára, valamint az Államkincstárnak fizetett háromezer forint szükséges ahhoz, hogy védettségi igazolványt kapjanak azok, akik nem oltatták be magukat és nem szerepelnek a háziorvosi rendszerben, hogy igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen. Akinél egyébként utólagosan elvégzett ellenanyag-vizsgálat bizonyítja be, hogy covidos volt, neki négy hónapig lesz érvényes a védettségi kártyája.

Azoknak, akik beoltatják magukat, már az első vakcinát követően is jár a védettségi igazolvány, ennek nincs lejárati ideje. Amennyiben a háziorvosunk által igazolni tudjuk, hogy átestünk a fertőzésen, úgy automatikusan és ingyen jár az oltási igazolás, hat hónapos érvényességgel. Aki tudja magáról, hogy beteg volt, de nem került be a hivatalos elektronikus rendszerbe, ő laboratóriumi körülmények között végzett ellenanyagszint-méréssel, díjazás ellenében juthat védettséget igazoló kártyához.

Ha ez azt a határt megüti, illetve fölötte van, ami a követelménynek megfelelő – többféle értékrendszert alkalmaznak -, ötven egység az immunglobulin szint értéke, ha efölött van az értékem, akkor úgy, hogy megvan ez a laboreredményem, valamint az Államkincstár egy bizonyos számlájára – amit az okmányirodában meg lehet kérdezni – befizetek háromezer forintot. Természetesen már a vérvizsgálat sem ingyenes, változó árú, én azt olvastam, hogy hatósági áras lesz, tehát tizenegyezer forint. Tehát, ha megvan a laboreredményem, az Államkincstár számára befizetek háromezer forintot, valamint kérni kell egy időpontot az okmányirodába a védettségi igazolvány kéréséhez. Ezekkel az adatokkal elmegyek az okmányirodába és ott ezen papírok ellenében kiállítják négy hónapra – nyilatkozta Lukács Mária, a Zala Megyei Gyógyszerészi Kamara elnöke.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.