Holnaptól elkezdődik a 16-18 évesek oltása is

facebook megosztás

Holnaptól elkezdődik a 16-18 évesek oltása is. Csütörtöktől jövő hét keddig az a mintegy 90 ezer fiatal kaphatja meg a vakcinát, akik az elmúlt hét végéig regisztráltak.

Most már az egyén felelőssége az oltás beadatása – hangsúlyozzák nem először a szakemberek. A 16 és 18 év közti fiatalok csaknem 200 ezres létszámából összesen 90 ezren regisztráltak az elmúlt hét végéig. Ők azok, akik időpontot foglalhatnak és a következő napokban megkaphatják a Pfizer vakcinát. Fontos tudni, az oltópontokon csak kitöltött és aláírt szülői hozzájárulási nyilatkozattal vehető fel az oltás. Spingár Andrea házi gyermekorvos is ajánlja az oltást, körzetében korábban többen érdeklődtek a fiatalok oltásáról.

– A koronavírus egy még számunkra is ismeretlen betegség. Nem az akut fertőzés veszélyes csak, hanem a későbbi következmények is, ezért azt szoktam mondani másoknak is, hogy magam is beoltattam magamat. Megfelelő célzott kezelés még nem áll rendelkezésre ezért a legfontosabb és a jelenleg elérhető a megelőzés – mondta el Spingár Andrea házi gyermekorvos.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.