Holtverseny alakult ki

facebook megosztás

Döntetlent játszott hazai környezetben a Tungsram SE Nagykanizsa női kézilabdacsapata. Baranyai Zsolt gárdája vasárnap délután a Siófok KC U22-es együttesét fogadta. A dél-zalai alakulat dominálni tudott a mérkőzésen, a második félidő derekán hat góllal is vezetett a Tungsram, végül azonban 28-28-ra mentette a párharcot a Balaton-parti csapat.

A kanizsaiak számára kiemelt téttel bírt a vasárnapi találkozó, hiszen a fő riválisnak számító Marcali játék nélkül megkapta a két pontot a Siófok ellen, így átmenetileg megelőzte a tabellán a Tungsramot. A Balaton-partiak két meghatározó játékosa is az első csapattal Nagybányán szerepelt az Európa-liga döntőjében, így nélkülük érkezett Kanizsára az U22-es együttes. A találkozó kezdetben kiegyenlített játékot hozott, a második félidő azonban úgy tűnt a Tungsramé lesz, hiszen Szabó Eszter góljával 45. percben 25-19-et mutatott az eredményjelző. A következő akció végén azonban összeszedte a harmadik kiállítását Szmodics Dóra. A beálló piros lapja után pedig még a vezetést is át tudta venni a Siófok, a vége azonban 28-28-as döntetlen lett.

– Az egy pont miatt boldog vagyok, de a játék képe azt mutatta, hogy megnyerhettük volna a mérkőzést, hiszen hat góllal vezettünk. Nem tudtuk az utolsó 10, 12 percet úgy lejátszani, ahogy kellett volna. Ehhez nagyban hozzájárult az, hogy a beállósunkat harmadik 2 perccel kizárták. Ott kicsit megbomlott a védekezésünk, s a támadójátékunk is – nyilatkozta Baranyai Zsolt, a Tungsram SE Nagykanizsa vezetőedzője.

Bár a bravúrgyőzelem elmaradt, de így is több játékos kiváló teljesítményt nyújtott a Tungsram-csarnokban. Szabó Eszter határozott védekezése mellett fontos gólokat lőtt, Csivre Viktória az egyik, hanem a legjobb meccsét játszotta a szezonban, ugyanakkor a mérkőzés hajrájában összeszedett egy buta kiállítást. A parázs hangulatú meccs legeredményesebb játékosa pedig Zvolenszky Nóra lett.

– Fel tudtuk venni a tempót a Siófokkal, ennek nagyon örültem, nem tudtak szétfutni minket, megállítottuk a lerohanásaikat. A második félidőben volt egy pont, amikor több góllal is vezettünk, ott egy picit megnyugodtunk. Aztán sajnos jött az a bizonyos piros lap a beállósunknak, ami szerintem minket jobban megviselt. Utána a védekezés már nem olyan volt, jobb szélről nagyon sok gólt kaptunk a második félidő végén – fogalmazott Zvolenszky Nóra, a Tungsram SE Nagykanizsa játékosa.

A döntetlennek köszönhetően a Tungsram és a Marcali egyaránt 10-10 ponttal áll, ugyanakkor az egymás elleni eredményt és a gólarányt tekintve is jobban áll a kanizsai gárda. A következő fordulóban megyei rangadó vár Zvolenszky Nóráékra, hiszen vasárnap Egerszegen lép parkettre a Tungsram.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.