Kilőhetetlenné tennék a magyar honvédség Lynx harcjárműveit

facebook megosztás

A német Rheinmetall vállalatcsoport StrikeShield aktív védelmi rendszerével szerelik fel a Magyar Honvédség számára beszerzendő Lynx gyalogsági harcjárműveket - tájékoztatta a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága az MTI-t.    

"A fenyegetést jelentő ellenséges páncéltörő lövedékeket semlegesíteni képes, úgynevezett aktív védelmi rendszerek nyújtják a ma elérhető legmagasabb fokú biztonságot a honvédség új harcjárművei számára. A StrikeShield megóvja a Lynxek személyzetét és a szállított katonákat. Ezáltal lehetővé teszi, hogy a 21. századi intenzív hadviselés viszonyai között, korszerű fegyverek tüzének kitéve is teljesítsék feladataikat" - idézte Maróth Gáspár kormánybiztost a közlemény.    

A kormánybiztos szavai szerint a haderőfejlesztésben kiemelt szempont a saját erők megóvása, túlélőképességük biztosítása, így "nem lehetett kérdés, hogy az új, nagy értékű fegyverrendszer-platformokat, járműveket a rendelkezésre álló legkorszerűbb önvédelmi megoldásokkal, technikákkal lássák el".
    A Lynx gyalogsági harcjárművek beszerzéséről, valamint az eszközök nagy részét idehaza előállító vegyesvállalat létrehozásáról szóló megállapodásokat 2020 szeptemberében írták alá a német Rheinmetall és a magyar állam képviselői, több mint 2 milliárd euró értékben - emlékeztettek. Ezen belül a StrikeShield aktív védelmi rendszer több mint 140 millió eurót tesz ki - tették hozzá.    

Ezek a harcjárművek alkotják majd a legfontosabb fegyverrendszerét annak a korszerű nehézdandárnak, amelynek felállítását a NATO felé vállalta Magyarország. "A beszerzés egyúttal egy olyan alapvető haditechnikai eszközkategóriát állít helyre a magyar haderőben, mellyel az a BMP-1-esek több mint másfél évtizeddel ezelőtti kivonása óta egyáltalán nem rendelkezett" - fogalmaztak.    

Az első 46, még németországi gyártású Lynx 2022-től érkezik, majd további 172 járművet már a hazai üzemből kap meg a honvédség. A Rheinmetall Hungary Zrt. zalaegerszegi harcjárműgyárának alapkövét 2020 decemberében tették le. A tervek szerint 2022 végén lesz a tesztüzem, amit a termelés beindítása követ - olvasható a közleményben.

MTI

(Borítókép: honvedelem.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.