Kiskanizsán még napjainkban is fontos szerepet tulajdonítanak a fagyos szenteknek

facebook megosztás

Pongrác, Szervác, Bonifác a három fagyosszent, akiket nem kimondottan kedveltek a népi hiedelmek szerint, ugyanis ha ebben az időszakban a melegedő időjárás hirtelen hűvösre fordul, akkor ez sokszor sokszor fagyot is hoz. Ha így lesz, a hideg könnyen tönkre teheti a sarjadó rügyeket és a vetéseket is.

Eredetileg Pongrác, Szervác, Bonifácot tartják a fagyosszenteknek, de egyesek Zsófiát és Szent Orbánt is hozzájuk veszik. A három szentnek, azt leszámítva, hogy egymást követik a naptárban, nincs közük egymáshoz. Gyanó Szilvia néprajzos muzeológus elmondta, hogy Kiskanizsán még napjainkban is fontos szerepet tulajdonítanak a három szentnek.

– A népi megfigyelés szerint ilyenkor, miután májusban jó meleg volt az időjárás 12-én, 13-án, 14-én vagy ezek a környékén szokott jönni egy nagy lehűlés, ami gyakran fagyokkal is együtt járt. Ezért a fagyosszentek, vagy fagyos napok elnevezés még Zalában. Ilyenkor védeni kellet a palántákat vagy a vetést vagy az olyan konyhai dolgokat, amikre veszélyes lehet a fagy. Szokták is védeni őket, illetve az egyik védekezés az, hogy nem vitték ki. A paprikát, paradicsomot például a mai napig a kiskanizsai kertekbe még nem ültetik ki a földbe, hanem ott vannak a fóliasátor alatt vagy betakarják őket fóliával éjszakára – mondta el Gyanó Szilvia, a Thúry György Múzeum néprajzos muzeológusa.

Bajcsán is előszeretettel figyelik a régi szokásokhoz tartozó jelesebb napokat, mert szinte lehetetlen felkészülni a változékony időre.

– Én azt szoktam csinálni, március 18-án a parikát meg a paradicsomot vetem, az uborkát azt áprilisban Márk napján. A babot, a kukoricát György napján, de az idei időjárásban az április kegyetlen volt. A fóliában is szinte csak a retek és a saláta maradt meg, a többit kétszer kellett vetni, mert sajnos elfagyott – mesélte Marczin Jenőné Gyöngyi.

Marczin Jenőné Gyöngyi hozzátette, hogy rossz idő esetén mécsest tesz a fóliába vagy betakarja a konyhakerti növényeit, hogy a kiszámíthatatlan időjárástól minél jobban megóvja őket.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.