Koronavírus – Még óvatosak a védettségi igazolvánnyal rendelkező emberek

Kizárólag védettségi igazolvánnyal látogathatják a vendégek az éttermek belső helyiségeit és a szállodákba is csak azok foglalhatnak szobát, akik rendelkeznek a megfelelő okmánnyal. Megkérdeztünk egy-egy tulajdonost, hogy mi a tapasztalatuk a nyitás óta.

A kanizsai hotel és panzióban nem érzik a változást, ugyanis alig-alig vannak foglalásaik, csak az üzleti úton lévők érkeznek. A júniusi hónapra viszont már kaptak foglalási igényeket, de úgy vélik előbb az egyéb elmaradt igényeiket pótolja a többség.  

– Még óvatosak az emberek. Nem is olyan nagy számban vannak még beoltva, illetve a gyerekek. Nekik nem is kötelező az oltási igazolvány megléte. A másik ok pedig az, hogy szerintem pénzük sincs úgy az embereknek. Nagyon ki lettek fosztva ebben az időben. Aztán, hogy megnyíltak a teraszok, megnyíltak az éttermek, a szórakozóhelyek az egy olyan eufórikus szabadságot ad mindenkinek és elsősorban most ezekkel fognak feltöltődni és utána utaznak – mondta Tarabó Éva, az Oázis Hotel és Panzió igazgatója.

Az időjárás jelentősen befolyásolta a teraszok működését, de a Kaszinó Étterem üzletvezetője szerint így is szép számmal jöttek a vendégek. Elmondása alapján azért még mindig nem az igazi a forgalom, de bíznak abban, hogy az öt milliós oltottság utáni enyhítések kedvezőek lesznek majd a vendéglátóhelynek.  

– Az igazi áttörés akkor történik nálunk, ha engedik a rendezvények lebonyolítását. A lakodalmakra gondolok. Igazából júniustól elég sűrű a programunk. Úgy érezzük, hogy nekünk júniustól áll vissza az élet, ha addig valami különös nem történik. Talán vissza tudunk térni oda, ahova két évvel ezelőtt már elértünk egyszer – fogalmazott Kiss József , a Kaszinó Étterem üzletvezetője.

Kiss József hozzátette, hogy vendégeik kifejezetten együttműködőek, és szinte szólniuk sem kell, hogy felmutassák a védettséget igazoló okmányukat vagy betartsák az egyéb szabályokat.

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)