Megalakult A megújuló Sétakertért munkacsoport

facebook megosztás

A társaságot egyelőre öt fő alkotja. A kezdeményezés célja, hogy minél több támogatót találjanak a 125 éves park fejlesztéséhez.

A nyolc elöregedett, ezért nemrégiben kivágott fa tuskóját is eltüntetik egy speciális gép segítségével a városüzemeltető szakemberei a Sétakertben. A park fejlesztését segítő munkacsoporthoz Szabó István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója mellett, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület részéről Cserti Tibor, a Civil Kerekasztal Egyesület képviseletében Lengyák István, valamint Áfra Barnabás, a Netta-cégcsoport vezetője és Cziráki László, a Vízmű első embere csatlakozott.

– Ennek a munkacsoportnak, ami most öt tagból áll, egyöntetű célja az, hogy a Sétakert megújításában együttműködjünk. S persze várjuk a további csatlakozókat, tehát ez nem egy véges számú csoport. Várjuk azokat a jelentkezőket, gazdasági társaságokat, magánszemélyeket, egyesületeket, akik ehhez a nemes ügyhöz csatlakozni kívánnak. Ez ügyben intézünk is egy levelet a nagykanizsai cégek irányába – nyilatkozta Szabó István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója.

A tagokat rengeteg személyes emlék köti az egykor szebb napokat is megélt parkhoz.

– Idejártam a Vécsey-iskolába. Itt tanított valamikor a nagyapám, s a nagynénikém. A Vécsey-iskolából mi mindig idejöttünk játszani, amikor szabadidő volt. Itt akkor még voltak olyan dolgok, amik ma már eltűntek. Például a körbefutó három bicikli, s volt például egy nagyon-nagyon régi illemhelyiség, mondjuk úgy WC, ami teljesen úgy nézett ki, mint egy kínai pagoda – mesélte Lengyák István, a Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület soros elnöke.

A tervek szerint megújulnak a sétányok, az utcabútorok, újra működőképes lesz a szökőkút, valamint a pavilont és környékét is felújítják. Ugyanakkor Cserti Tibor szerint ahhoz, hogy a Sétakert újra népszerű legyen, elengedhetetlen egy gyalogoshíd létrehozása.

– Ha a park felújítására sor kerül, a zenepavilon funkciót kap, a szökőkút megújul, a város felöli belátogatottsága azonnal megnő. Így egy gyalogoshíd megépítése elengedhetetlen. De ez egy közösségi kezdeményezésen túlmutat, ehhez kell a városi önkormányzat, a MÁV-val egyetértésben. Én úgy tudom, ehhez a kezdeti lépések megvoltak, de ez még kevés. Az elszántság mellé kell még rendelni az akaratot, s mellé kell rendelni az anyagi eszközöket – mondta Cserti Tibor, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke.

Mint ahogy arról már beszámoltunk, nemrégiben Szabadics Zoltán felajánlásának köszönhetően 50 facsemetét ültettek el a parkban. A megújuló Sétakertért munkacsoport tagjai azt remélik, hogy lesznek még olyan kanizsai vállalkozók, akik támogatják a park szépülését.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.