Mérleget vont a vöröskereszt karrierpontja Nagykanizsán

facebook megosztás

Nő az erő! - Családvédő szolgáltatások nőknek Zala megyében

200 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósult meg a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete és konzorciumi partnere, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közös projektje, melynek keretében a megvalósítók Nagykanizsán Család- és KarrierPONT-ot működtettek, és Zala megye területén családvédő szolgáltatásokat nyújtottak.

A projekt a nők munkaerő-piaci helyzetének javítását célozta Zala megyében, elősegítve ezzel a nemek közötti esélyegyenlőség biztosítását, a családok megélhetését, a gazdaság fejlődését, valamint a népesség csökkenésének mérséklődését. Kiemelt szerepet kapott a nők atipikus foglalkoztatásának javítása, a magánélet és a munka összehangolását segítő szolgáltatások nyújtása, valamint a nőkkel szembeni társadalmi és gazdasági sztereotípiák lebontása.

A célok elérése érdekében a projekt megvalósítók Család-és KarrierPONT-ot hoztak létre és működtettek Nagykanizsán, amely teret adott a családi életet fejlesztő, a munka-magánélet összehangolását, a közéleti szerepvállalást szolgáló, valamint a munkakeresést, -váltást, és a foglalkoztathatóságot javító szolgáltatásoknak.

A projekt keretében 383 fő vett részt képzéseken, további 171 fő csoportfoglalkozásokon fejleszthette képességeit. Ügyfeleink 1530 alkalommal vettek igénybe egyéni felkészítő tanácsadást, melyek közül a leggyakoribb a munkaerőpiaci tanácsadás volt. 63 kommunikációs és szemléletformáló rendezvényt szerveztünk, továbbá 3 turnusban ifjúsági táborozást, ezeken az eseményeken összesen közel 3500 fő vett részt. Segítő szolgáltatásokban is részesülhettek az igénylők, 570 alkalommal biztosítottunk gyermekfelügyeletet, 101 alkalommal pedig idősek otthoni felügyeletében nyújtottunk segítséget. Kiegészítő szolgáltatásaink körében egyebek mellett munkáltatói kapcsolattartást és tájékoztató honlap üzemeltetését végeztük.

Az EFOP-1.2.9-17-2017-00022 azonosítószámú projekt 2018.01.01. és 2021.03.31. között valósult meg az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával – olvasható a vöröskereszt közleményében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.