Most a lelkek becserkészésén dolgozunk

facebook megosztás

A koronavírus-világjárvány nemcsak az iskolák, a kultúrházak, a múzeumok, a vendéglők és a különböző munkahelyek ajtaját zárta be az emberek előtt, hanem a templomokét is. Most induló sorozatunkban templomba megyünk. Nemcsak az éledező vallási turizmusra gondolva, megkérdezzük a különböző felekezetek elöljáróitól, milyen kép fogadja az Isten-házába érkezőket 2021 tavaszán.

Nagy Vendel címzetes apát, a Sarlós Boldogasszony Plébánia és Egyházközség plébánosa a templom történetéről elöljáróban elmondta:

– 1600-1690-ig a Kanizsa várát a török birtokolta. A városrész betelepítésére 1690 után a vár felszabadítását követően kerül sor. Az első templom 1716 épült, Volkra Ottó püspök ugyanis megemlékezik egy fából készült kápolnáról, ami eredetileg temetőkápolna volt. Az 1761-es dátum valószínűleg annak a restaurálását jelenti. A templomot körülvevő első temetője a településrésznek 1770-ig állott fenn. Ez a templom 1797-ben leégett, majd újjáépítették, de már akkor kicsinek bizonyult. 1868-ban Kiskanizsa elvált Nagykanizsától, és csak ezután tudtak hozzáfogni az Isten-háza felépítéséhez. A mostani 1872-ben épült és 1874-ben szentelték fel. 1941-től önálló plébániaként működik Czapik Gyula veszprémi püspök rendelkezése szerint. A rendházba 1949. december 23-án költöztek be a ferences szerzetesek. 1950 július 2-án szentelték volna fel a plébániát, de azt megelőzően, június 10-én éjszaka elhurcolták a szerzeteseket. A felszentelésére a teljes körű belső felújítás után ünnepélyesen csak 2020. október 4-én került sor Varga László, a Kaposvári Egyházmegye megyéspüspöke által. Miután elhurcolták a szerzeteseket, attól kezdve hol szerzetesek, hol világiak látják el a lelkipásztori szolgálatot más-más településekből. 1960-61-ben nagy felújítás kezdődött a templomban.

Az elődöm, dr. Páhy János plébános 2012-ben újíttatta fel a templom belsejét. Megtörtént az épület külső festése is, de a tetőzeté még hátra van.

A plébánia épületét püspökségi támogatással az elmúlt évben sikerült újjávarázsolni – tért rá a napjaink történéseire a plébános. – A festés és nyílászárók javítása, cseréje mellett megújult a fűtésrendszer, a villanyhálózat és a vizesblokk. Támogatásból sikerült a tetőhéjazatát is lecserélni. Az emeleti helyiségek eddig még az 50-es évek-beli állapotot mutatták. Most nyílt lehetőség a rendbehozására, mivel eddig nem volt rá sem idő, sem pénz. A püspök úr szándéka szerint itt két apartmant alakítottunk ki; itt található a könyvtár, a közös konyha, de még nincsenek a helyiségek bebútorozva. Ha netán érkezne egy pap, vagy egy olyan személy, akit a püspök úr a környék ellátása érdekében idehelyezne, két, három szobából álló apartman közös konyhával a rendelkezésükre állhat.

A rekonstrukcióval nem a manapság gyakran hallható vallási turizmusra készültünk fel – hangsúlyozta a plébános, hanem azzal a szándékkal, hogy a leendő papoknak minden igényt kielégítő szálláshelyet adjunk.

A földszinten megmaradt a plébános szuverenitása, de például legutóbb, a papi-szerzetesi hivatások vasárnapján a földszinti vendég és dolgozószobában szállt meg a két kispap. Ha be tudjuk bútorozni az emeletet, bármikor elszállásolhatunk 6-8 gyakorlatra érkező kispapot. Ugyanígy, helyet tudunk adni a karitatív, vagy ifjúsági találkozókra érkezők számára is.

– Most a lelkek „becserkészésén” dolgozunk – erősíti meg Nagy Vendel atya; 22 ministránsuk van, a 15 fős Sacra Musicorum zenekaruk minden második vasárnap énekel a 9 órai szentmisén. Mellettük 10 fős, diákokból és felnőttekből álló felolvasó és a gyertyavívő csoport teljesít szolgálatot.

Bakonyi Erzsébet

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. május 7-én megjelent számában olvasható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.