Összefogás – létrejött a Megújuló Sétakertért munkacsoport

facebook megosztás

A VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. létrehozott egy munkacsoportot a Sétakert felújítása érdekében. Civil szervezetek és gazdasági társaságok vezetői alkotják jelenleg a társaságot, de a csoport nyitott – várják a tenni akaró vállalkozások, cégek csatlakozását.

A városüzemeltető cég 25 éves jubileumát ünnepli. Ennek apropóján a munkatársak elhatározták, kijelölnek egy úgynevezett akcióterületet, ahol ez alkalomból kicsit többet tudnának dolgozni, mint máshol. Rátaláltak egy dátumra: fennállásának 125. évfordulóját ünnepli a Sétakert. Így a két évfordulót összekötötték, és a gondolatot már tettek is követték. A növényzet megújítását 50 darab facsemete elültetése szolgálja, Szabadics Zoltán vállalkozó felajánlásának köszönhetően. A VIA Kanizsa Nonprofit Zrt. pedig létrehozta azt a munkacsoportot, amely szándékaik szerint a felújítás alapja lehet.

- Civil szervezeteket kerestünk fel, így a Városvédő Egyesületet és a Civil Kerekasztal Egyesületet. Mindkét szervezet képviselője részt vett a munkacsoport alakuló ülésén, így Lengyák Istvánnal és Cserti Tiborral tudtunk egyeztetni a Sétakert előttünk álló felújítási programjáról. A munkacsoportnak tagja még a Dél-Zalai Vízmű részéről Cziráki László és a Netta Pannónia Kft. oldaláról Áfra Barnabás. Ők ketten – az önkormányzati cégek részéről – szintén támogatásukról biztosítottak bennünket annak érdekében, hogy a felújítási munkák zavartalanul elkészülhessenek – mondta el Szabó István, a VIA Kanizsa Zrt. vezérigazgatója. A társaság csak üzemeltetéssel foglalkozik, beruházásokkal nem, ezért a meglévő létesítmények felújítását tűzték ki célul. A zenepavilon rendbetétele, a szökőkút rekonstrukciója és üzembe helyezése és egy „nosztalgia futókör” kialakítása szerepel a tervek közt.

Van egy olyan nagy, közös cél, amit nem csupán a városüzemeltető cég és a városvédők tekintik magukénak, hanem a civilek is – ezzel a gondolattal kezdte mondandóját a Sétakert megújítása kapcsán Lengyák István. - Mi 10 évvel ezelőtt elindítottuk a „Szeretem Kanizsát, szeretem a Sétakertet” programot. Ennek keretében 72 fát ültettünk óvodásokkal és iskolásokkal, valamint programokat is szerveztünk. Egy ilyen kertnek, egy ilyen gyönyörű, nagy zöldterületnek a lényege az, hogy a város lakói töltsék meg élettel. Itt valamikor futóversenyek, városi gyermeknapok voltak. Ha ezeket a programokat vissza tudjuk hozni, akkor a Sétakert újra bekerül a városi emberek gondolatvilágába. Újra tudni fogják, hogy van egy olyan park, ahová ki lehet menni hétvégén vagy egy szabad délutánon, ahol le lehet ülni a pázsitra, ahol rohangálhatnak a gyerekek. Ha megújulnak az utcabútorok és a játszóeszközök, családok, fiatalok és idősebbek is használhatják majd a viszonylag csendes helyet, élvezhetik a természetet. Mert az is a célunk – ahogyan annak idején megálmodták Tripammer Gyuláék – hogy varázsoljuk ezt a kertet igazi botanikus kertté. Ne csak a tüdőnek legyen jó, a léleknek is, amikor az ember rácsodálkozik a gyönyörű természetre – mondta el Lengyák István, a Civil Kerekasztal Egyesület soros elnöke.

Az idősebb generációnak számos gyermekkori, fiatalkori emléke van a Sétakertről – így a városvédők vezetőjének, Cserti Tibornak is. - A Nagykanizsai Városvédő Egyesület üdvözölte ezt a kezdeményezést. A Sétakert amúgy is a szervezetünk szíve csücske. Elődeink, egyesületünk jogelődjének vezetői és képviselői álmodták meg ezt a kertet, ahol egykor pezsgő élet zajlott. Időszerű újra visszaállítani ezt az állapotot. Engem személy szerint érzelmileg is sok minden köt a Sétakerthez. Ezen keresztül jártam nap mint nap iskolába. Nagyapám Fülöp Lajos kőfaragó mesterrel építette ezeket a támfalakat, kőfalakat, a szökőkút környezetét. Erre büszke vagyok magam is. Egyesületünk még Lovrencsics Lajos vezetésével segítette a bejárati kapu felújítását – így szívesen vállaltuk most is, elvégezzük ezt a munkát. De várjuk tagjainkat, a város gazdasági társaságait, csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez – hangsúlyozta Cserti Tibor, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület elnöke.

Az emlékek a rövid kis találkozónk alkalmával egyre csak felszínre kerültek, szinte megállíthatatlanul – hiszen ahogy Cserti Tibor fogalmazott: ifjúkorában az ember folyton szerelmes...

Vincze Adél

(Borítókép és fotó: Czigóth Sándor)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Újság 2021. május 7-én megjelent számában olvasható.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.