Több mint száz program a kapolcsi Bondoró Fesztiválon

facebook megosztás

Több mint száz programmal várja az érdeklődőket a Bondoró Fesztivál, amelyet június 11-től 13-ig immár harmadik alkalommal rendeznek meg. A kínálatban gólyalábas és marionett előadások, újcirkuszi produkciók, artisták, koncertek egyaránt szerepelnek.    

"Nyolc helyszínen több mint száz programmal várjuk az érdeklődőket" - mondta Virág Zsóka fesztiváligazgató a fesztivál sajtótájékoztatóján.    

A Bondoró egyik kiemelt helyszíne a Bondoró Porond lesz, ahol fellépnek a Langaléta Garabonciások, a BAB Társulat, a Harkels Puppetry, a Bélaműhely, a Kajárpéci Vízirevü, valamint a fénybábokkal kísérletező Ledpuppets, amely Japánba kalauzolja a nézőket. Lesz Szikra Show is az Aserdus Tűzzsonglőr Produkció előadásában.    

A Bondoró Színpad idén új helyen, a kapolcsi Kecskekő Sátorhely területén lesz, kibővült nézőtérrel és produkciókkal. Ezen a színpadon láthatja a közönség a múlt századi vándorcirkuszok misztikus világát megjelenítő Tűzmadarak Cirkuszcsoport műsorát, a Freak Fusion Cabaret zsonglőr, akrobatika, légtornász és börleszk jelenetekre épülő előadását, a modern ír kocsmazenét játszó Firkin koncertjét, a Budapesti Útikalauz Időutazóknak műsorát, valamint Sena zenekarát.    

Idén több külföldi artista is érkezik a júniusi fesztiválra. A Bondoró Színpad programjai között szerepel a francia Nicolas Fraiseau artistaműsora, három belga társulat, a La Cie des Six Faux Nez, a La Compagnie Les Petits Délices és a Cie Schrach cirkuszi showja, a szicíliai Gaia Santuccio és a brit Georgina Cassels közös légtornász programja, és fellép az olasz La Compagnia Autoportante is - idézte a közlemény Szendrei Virág Zsófia projektmenedzsert.    

A Bordűr - Bor-és Művészeti Páholy Balaton-felvidéki borokkal várja a fesztiválra látogatókat. Ezen a helyszínen ad koncertet a Swing á la Django, a David Spischak Quartet, Kárász Eszter, a Bin-Jip vagy Lantos Zoltán. A Bordűrben délelőttönként szakmai beszélgetések, gyermekprogramok lesznek, ifjúsági műsorával lép fel a Modern Art Orchestra, Mórocz Adrienn Boribon mackóról és Annipanniról mesél, a helyszín programjait Tompos Kátya és Hrutka Róbert közös koncertje zárja.    

A Torkolat - Sörkert helyszínen képzőművészeti programok és koncertek váltják egymást. Itt lép fel a Mark & Jason, a Gypo Circus, az O'Sullivan, Sallai László és Szabó Benedek, az Mmamt, a Broken Essentials trió, lesz Vízgraffity Szarka Fedor Guidóval, Ethnosound élménydobolás és Bondoró Főnix-díszítés.    

A MeseKertben három napon át báb- és meseelőadások sorát kínálják a szervezők, a Babra Műhelyben Gabiga kézműves műhelyével, a Játszóház Projekt modern társasjátékaival és a Kétfecske Játszóház ökotudatos alkotótevékenységeivel találkozhatnak az érdeklődők.

MTI

(Borítókép: A fesztivál hivatalos sajtófotója/Archív)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.