Júniusban folytatódik a kiskanizsai gyermekbántalmazó nő ügye

Júniusban folytatódik a kiskanizsai gyermekbántalmazó nő ügye. A Zalaegerszegi Törvényszék tegnap tartott előkészítő ülést, majd azt követően tárgyalást. A vád szerint a nő megfenyegette saját gyerekét, hogy megöli. A vádlott nem ismerte el bűnösségét, azt azonban igen, hogy elhangzott tőle ez a mondat: „Megöllek, agyoncsaplak!”  

A vád szerint a vádlott 2002-ben létesített élettársi kapcsolatot egy férfivel, amiből 2012-ben egy fiúgyermek született. 2016-tól a nő rendszeresen fogyasztott szeszes italt, alkohol problémái a szakítást követően súlyosbodtak.

Ez 2017 júniusában odáig fajult, hogy az akkor öt éves gyermek elrejtette az alkoholos üveget az anyja elől, ezért a nő megütötte.

A férfi magához vette a fiát, gyermekelhelyezési pert indított, és a bíróság nála helyezte el a kiskorút. A fiú eleinte az édesanyjával kéthetente, majd heti rendszerességgel találkozott. A vádlott a láthatások alkalmával rendszeresen részeg volt, és sokszor előfordult, hogy a szeszes italt nyugtatókkal együtt fogyasztotta.

A nő 2020 júliusában a délutáni órákban már elkezdett inni, amelytől az esti órákra olyan hisztérikus állapotba került, hogy a gyermekét kezdte hibáztatni a pár nappal korábban elhunyt édesapja halála miatt. Több alkalommal megütötte a fiú hátát, megkarmolta, a fejét az ajtónak ütötte és közben azt kiabálta, hogy „megöllek”. A gyermek a fürdőszobába menekült, ahová az anyja szintén követte és azt ordította, hogy „most megöllek, megfojtalak, dögöljél meg te dög”.

A nő édesanyja próbálta megfékezni a lányát, közben a fiú kimenekült a nappaliba, ahol az anyja a földre rántotta. A nagymama unokája védelmében a kanapéra lökte és lefogta a lányát és azt kiabálta a gyereknek, hogy meneküljön az utcára és hívjon segítséget. A kiskorú sértett a nyakán, a hátán, a vállán, a mellkasán és az arcán bőrpírral járó sérüléseket szenvedett.

– Az ügyben tartott előkészítő ülésen a személyesen megjelent vádlott nem ismerte el a bűnösségét. Nyilatkozatában előadta, hogy 2020. július 29-én valóban fogyasztott alkoholt, ideges, feszült volt, és a vita hevében kialakult kergetőzés közben lehet, hogy megkarmolta a fiú hátát. Az eredménytelen előkészítő ülést követően, a bíróság tárgyalást tartott. A bíró felolvasott a kihallgatási jegyzőkönyvekből, tanút hallgatott meg, valamint lejátszotta a kiskorú sértett vallomását tartalmazó videofelvételt. A nő a tárgyaláson tett vallomásában az előkészítő üléshez hasonlóan mesélte el a történteket, azzal a kiegészítéssel, hogy csak kis mennyiségű bort ivott, illetve hangsúlyozta, hogy nem okolta a gyermekét a nagyapja halála miatt, elismerte azonban, hogy egyszer elhangzott tőle, hogy idézem: „megöllek, agyoncsaplak” – mondta Vándor Virág, a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)