Védettségi igazolvánnyal ismét látogatható a NESZI

facebook megosztás

Egy hete azonnali hatállyal visszavonták a szakosított szociális intézményekben és idősotthonokban az egy éve elrendelt látogatási tilalmat. A NESZI szombaton nyitotta meg a kapuit, de kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők élhetnek a látogatás lehetőségével, valamint a 18 évnél fiatalabb gyermekek.

Az azonnali hatállyal felfüggesztett látogatási tilalmat felkészülési idő hiányában szombatra halasztották a NESZI-ben. Az új szabályokra igyekeztek a legmegfelelőbben felkészülni az intézményben, hogy a vírus miatti kockázatokat minél hatékonyabban tudják csökkenteni. Mindezért több új korlátozás lépett életbe az otthonban.  

– Olyan időbeli és térbeli korlátokat, illetve létszámbeli korlátokat határoztunk meg, így a látogathatóságot úgy tudjuk biztosítani, hogy azon személyek számára, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek 1 főt, 18 éven alatti közeli hozzátartozót hozhat be az intézménybe. A látogatási időt pedig fél órában, illetve 2 személy esetén 15-15 perre korlátoztuk. Ezzel is a kontaktusnak az időtartamát próbáltuk lerövidíteni – nyilatkozta Schauta Marcell, a Nagykanizsa - Zalakomár - Surd Szociális Társulás elnöke.

Az intézményben látogatásra alkalmas helyiségeket alakítottak ki, ezeket folyamatosan fertőtlenítik. A korábban ajánlott kapcsolattartási lehetőségeket pedig továbbra is biztosítják azoknak is, akik nem rendelkeznek védettségi okmánnyal. A kegyeleti látogatásokat továbbra is igényelhetik a családtagok.  

H.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.