A kiskanizsai óvoda is nyert a Digitális Témahét 2021 pályázaton

facebook megosztás

Intézményi kategóriában mindkét díjat elnyerte a kiskanizsai Pipitér-tagóvoda a Digitális Témahét 2021 pályázaton. A győztes projekt a Mitől zöld a Föld? címet viselte.

Hétfőn már beszámoltunk a Miklósfai-tagóvoda sikeréről. A kiskanizsai intézmény ehhez hasonlóan, első alkalommal vett részt a pályázaton.

– Megnyertük az országos kategóriában az óvodai különdíjat, amely egy 200 ezer forint értékű digitális eszközcsomaggal jár, amit a gyerekekkel tudunk alkalmazni és hasznosítani. Illetve még egy különdíjat is magunkénak mondhatunk, ez pedig a Neteducatio Kft. felajánlása volt, amely egy 100 ezer forintos képzési- és könyvcsomag. Ezzel gazdagodhat óvodánk, és a tudásunkat is felfrissíthetjük, illetve új ismeretekre tehetünk szert – mondta el Göndör Réka, a Pipitér-tagóvoda vezetője.

A pályázat feltétele az volt, hogy informatikai eszközöket csempésszenek be a gyerekek mindennapi tevékenységébe. Mindezt úgy, hogy közben az óvodai nevelés legfontosabb területei – mint például a játékok vagy a szabad levegőn töltött idő - ne sérüljenek.

– A Digitális Témahét keretében a gyermekek természetfotókat készítettek az óvoda udvarán fellelhető növényekről, kisebb rovarokról. A pitypang virágzásának köszönhetően sikerült lencsevégre kapnunk egy méhecskét, melynek védelme fókuszban állt a digitális témahetünkön – mesélte Horváth Amarilla, a  Pipitér-tagóvoda óvodapedagógusa.

A digitális eszközök segítségével az óvoda az elektronikus térben is könnyen kapcsolatot teremthet a gyerekekkel és a szülőkkel.

– Létrehoztunk egy padlet felületet, amely bárki számára ingyenesen elérhető, egy digitális faliújságként kell elképzelni. Ezt a padlet felületet a saját arculatunknak megfelelően készítettük el. Minden nap, minden tevékenységünkről fotókat, videókat, zenéket töltöttünk fel rá, a szülők és leginkább a vírus miatt otthon maradó gyermekek részére – nyilatkozta Frimanné Mucsi Éva, a Pipitér-tagóvoda óvodapedagógusa.

Az óvodapedagógusok nem titkolt célja, hogy az óvodásokon keresztül a szüleik képernyő tudatosságát is fejlesszék, valamint megmutassák: hogyan lehet az interaktív eszközöket kreatívan, tudatosan használni.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.