Az unokázós csalások 90 százalékban nem valósulnak meg

facebook megosztás

Nagykanizsai és becsehelyi időseket is megpróbáltak átverni az unokázós csalók. Mindkét bejelentés az elmúlt héten érkezett a rendőrségre. Az egyik esetnél a banki ügyintéző, a másiknál pedig a postai alkalmazott akadályozta meg az időseket, hogy nagyobb összeget küldjenek ismeretleneknek.

Az unokázós csalás időről időre visszatérő probléma az egész országban. A próbálkozások azonban 90 százalékban nem valósulnak meg – tudtuk meg Tóth Lászlótól. A bűnmegelőzési alosztályvezető elmondta, hogy szerencsére a lakosság éber ezzel a bűncselekmény típussal kapcsolatban, és ők is mindent megtesznek, hogy felhívják rá a figyelmet.

– Ennél a két esetnél az történt, hogy az egyiknél a postai alkalmazott, a másiknál a banki ügyintézőnek lett gyanús az utalás és ők kértek segítséget, ők beszélték rá az idős embereket, hogy ne tegyék meg ezeket az utalásokat. Az elmondható, hogy az unokázós csalók mindig arra játszanak, hogy egy váratlan szituációba hozzák az idős embert, aki megijed – mondta el Tóth László, a ZMRFK bűnmegelőzési alosztályvezetője.

Mindkét legutóbbi próbálkozásnál a csaló arra hivatkozva kért pénzt, hogy az idős hölgy hozzátartozója balesetet szenvedett. A szakember azt tanácsolja: mindenképpen beszélgetni kell az idősebb családtagokkal arról, hogy mit tehetnek egy ilyen helyzetben.

Mondjuk el, hogy minden esetben, amikor ilyen hívást kap, lépjen ki a szituációból. Szakítsa meg a hívást és ő hívja fel azt a személyt, akire hivatkozik a csaló. Soha, semmilyen körülmények között sem készpénzt, sem utalást ne indítsunk, és mindig, ha ilyen történik, tegyünk bejelentést – tette hozzá Tóth László.

A rendőrség szerint ilyen hívások alkalmával érdemes gyanakodni és olyan kérdéseket feltenni, amikre egy idegen biztosan nem tudna válaszolni.

K.V.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.