Feszültséget okozhat a védettségi igazolvány az emberi kapcsolatokban

facebook megosztás

A személyes és a munkahelyi kapcsolatokban egyaránt feszültséget, szorongást okozhat a védettségi igazolvány – állítják a szakemberek. Az igazolással járó kedvezmények rengeteg indulatot gerjesztenek az emberek között. A megkérdezett pszichológus azt tanácsolja, a megoldást egymás megértésében keressük.

A védettségi igazolvány egyre inkább megosztja a társadalmat, a következmények pedig egyelőre beláthatatlanok – hangsúlyozta Dóber Valéria pszichológus. A szakértő kiemelte: ez a szélsőséges helyzet az élet számos területén felerősítette az előítéleteket, sokan még a hozzájuk közel állókban is csalódtak. Szerinte az egyetlen lehetséges módja annak, hogy átvészeljük ezt az időszakot, ha megpróbáljuk elfogadni a helyzetet és a miénktől eltérő véleményeket.

– Meggyőződésem, hogy egyébként ez az egész mostani helyzet mélyítheti az emberismeretet. Viccesen vagy ironikusan úgy is fogalmazhatunk, hogy megismerhetjük az emberek rejtett oldalát, és elgondolkodhatunk azon, hogy lehet, hogy azok, akik eddig a barátaink voltak, azok nem azok. Meg kell válogatni a kapcsolatainkat, mert nagyon sok ember csalódott most a baráti vagy a családi körében. Csak a tolerancia, csak az empátia, csak a megértés lehet a megoldás. Mint, ahogy toleránsnak kell lennünk az idősekkel a közlekedésben, vagy például egy kerekesszékessel egy adott élethelyzetben, úgy toleránsnak kell lennünk az egészségügyünk más kérdéseivel kapcsolatban is – nyilatkozta Dóber Valéria pszichológus.

K.V.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.